Giovanni Bellini hallgatójaként és a Giorgione befolyása alatt Sebastiano del Piombo átvette tőlük a forma lágyságát és a lírai hangulatot, és festményeire hozta őket. De amikor Rómában dolgozott, befolyásolta őt abszolút harmóniájával Raphael és Michelangelo művészete is, amely karaktereinek példátlan hatalommal bírt.
A bemutatott festményen a művész Adonis, a legszebb fiatalember, Aphrodite szeretőjének mítoszához fordult, akit vadászat közben vaddisznóként öltek meg. Del Piombo azt a pillanatot ábrázolta, amikor Aphrodite megtudja Adonis haláláról, amelyről Ámor is elmondja, a munka nagy részét a ligetben ülő istenségek foglalják el, és a haldokló hős távolságban van. Ez a technika – az egész jelenet csúcspontjának bizonyos távolságra történő hozzárendelése, a néző általi észlelés késleltetése – rontja a riasztó hangulatot, amely a képbe ömlött és a szereplőkön hullám alatt fut.
A háttérben a művész a vegetáriánus kilátást a Doge’s Palazzo-ból és a San Marco-székesegyház harangtornya alkotja, amely a lagúna csendes vizein tükröződik. Az esti táj, ragyogó kék ég, arany napnyugta, fölött fehér puffadt felhők, a földön és a vízen áradó árnyékok kitölt mindent a vékony szomorúsággal, amelyet a velencei művészek szívesen közvetítettek festményeikben.