A festmény Agnolo Donit, egy gazdag gyapjúkereskedőt ábrázolja, aki a Santa Croce negyedben élt. 1504-ben Doni feleségül vette Giovanni Strozzi Maddalena lányát. Agnolo volt a 16. század elején Firenzében az egyik legmegértõbb és nagylelkûbb mûvészete: Michelangelo és Fra Bartolomeo ügyfele. Valószínűleg gyűjteményében Donatello volt az “Amur-Atis”.
“Amíg Rafael Firenzében tartózkodott, Agnolo Doni, aki minden egyéb kiadásában ugyanolyan szeszélyes volt, mint amennyire hajlandó – bár még nagyobb diszkrécióval – festményekhez és szobrokhoz költözött, és nagy szeretője volt, megrendelte neki portréját és portréját. Ezek a portrék fiával, Giovanni Battista-val láthatók abban a gyönyörű és nagyon tágas házban, amelyet a jelölt Agnolo Firenzében a Corso dei Tintori-ban épített, a Canto degli Albert közelében. “
A magas társadalmi státuszt és a ritka, kifinomult kultúrát elsősorban az olyan ruházat alapján lehet megítélni, amely ötvözi az anyag kifinomultságát és eleganciáját, és kivágja bármiféle dörömbölés és illatos nagyság nélkül. Azt írták, hogy “figuráiban első kézből láthatjuk az élő test izgalmát, a szellem megnyilvánulását és az élet verődését egy röpke érzékben.” Ilyen például Angelo Doni – lelkesen reagáló, okos és büszke. Raphael, emeli kortársait, ugyanakkor pontos pszichológiai leírást adott neki.
Angelo – Maddalena Doni felesége fenséges és ünnepélyes, és az önbizalom mindent legyőz. Tudja, hogy érdemes, és valóban azt akarja, hogy mások is megismerjék: örül, hogy demonstrál egy arany láncot egy gyémántokkal duzzasztott medállal és egy súlyos gyöngy medállal. Az ajkak szorosan feszített, a tekintete kifoghatatlanul leereszkedõ. A táj finom, finom faje talán utal a Maddalena velejáró kifinomult érzéseire, ám még inkább az egész testének telíti el a testét.
A Maddalena Strozzi dísze egyszarvúból, smaragdból, rubinból, zafírból és végül gyöngyből áll. Ez a dekoráció valószínűleg Agnolo esküvői napjának ajándéka. Doni és Maddalena Strozzi portrékének hátoldalán egy ismeretlen művész mitológiai tereptárgyán két mű maradt fenn: “Deucalion és Pierre” és “Az emberiség reneszánszja”.