Ez a jelenet az “Építészeti Angelus malomban” ábrázolt helyszínt követi, ahol az emberi alakok bizonyos menír vagy szobor formájában készültek. Általánosságban elmondható, hogy nagyon hasonlítanak a kortársak Dali – Hans Arp és Henry Moore szobraihoz, de a művész ősi sziklákként ábrázolja őket.
Dali szövegeiből ismert, hogy festményeiben a “maradványok” nem csupán az erózió, hanem a szexuális találkozók következményei is.
A “nőies” kő, amely most a legfontosabb lett, felfalta a “férfias” embert, ugyanakkor felismerve felismerhető lyukát; ebből csak egy támasztékhoz hasonló rész volt, amely jól látható volt rajta. A “maradványokat” megfigyelő két alak a fiatal Dali és az apja, akik a női szexualitással szemben ellentétben gyűltek össze, amely előtt a művész annyira megrémült.