A Watteau szereplői nem olyan emberekhez hasonlítanak, mint akik a természet ölében szórakoznak, hanem a színházi színészek a parkot vagy erdőtisztítást ábrázoló táj hátterében játszó színházi színészek. De nem mindig “nyilvánvalóan színházi” jelmezekbe öltözve. Ilyen láncra példa a “Az élet örömére” kép.
Vegye figyelembe, hogy a híres “zarándoklat a Kiferu szigetére” a színdarab színjátékának másolata, amelyet a festő 1709-ben látott. Gyakran a Watteau alkotásaiban megjelennek a del arte komédia “nem öltözött” szereplői, ám a néző mindig kételkedik abban, hogy a képen látott valóban csak előadás? Még ha megnézzük a “Szerelem a Francia Színházban” képet is, nem tudjuk, hogyan kell viszonyulni ahhoz, ami történik.
Valószínűleg el kellene hagynunk a Watto “életből” és “színházból” készült festményeinek megkülönböztetésére tett kísérleteket, mivel egyiket sem sem fogjuk megtalálni. A színházi festményekben mindig van egy csipetnyi hitelesség, a történõ valóság, és az “életben” van egy álarcos altéma. Talán éppen ez a kettősség vonzza Watto az orosz ezüstkor esztétikáit?
(1 votes, average: 5.00 out of 5)