Az Auvers körüli búzamezők vonzották Van Gogh figyelmét, és képeik egyenként feküdtek a vászonra. A végtelen terek üressége látszólag tükrözi a művész belső állapotát, amelyet a betegség kimerített. Vincent ebben az időszakban szükséges békét és nyugalmat talált a szélben hajlító fűfülekkel borított területeken, hegyekkel és ritka növényzettel körülvéve.
Ebben a tájban a búzamezőnek a távolságba eső szélét ábrázolja. Van Gogh a képet több különálló színes sávra osztja, amelyek a láthatáron egy ponton konvergálnak. Kontrasztjuk ellenére a kép színe lágy, szinte pasztell.
Az eget szürke felhők borítják, és a háttérben egy fényes kék domb áll, sötét körvonalakkal körülvéve. Ez a szín a fényes búzavirág-foltokkal megismétlődik a fülek között, amelynek képén Vincent a sárga és a sárga-kék keverék lágyabb kombinációit alkalmazta. A mező oldalát zöld fű csokrok borították, amelyeken a talaj megpillantott.
Van Gogh nem ír ki részleteket, hanem kifejezőképességet ér el a stroke többirányúsága miatt. A búza könnyű szellő alatt forog, és az égen szürke felhők jelentik az esőt. Ennek ellenére a kép nagyon ragyogó és békésnek tűnik, és a többszínű csíkok kombinációjában optimista pozitív kezdete látható.