Canaletto ezt a capriccio-t 1765-ben “késői” átutalásként írta az Akadémiára; a művésztagot két évvel korábban választották meg. A capriccio zenei műfajt, amelyet a művész választott, az a vágy diktálta, hogy tetszett a zsűri számára, amely a képeket inkább a banális városi tájakhoz kedveli, amelyeket szeszélyes fantázia jellemez.
A “Capriccio oszlopsorral” Canaletto egyik legnépszerűbb művé vált. A mű tökéletesen illusztrálja a késő Canaletto stílusának jellemzőit. Egyébként az 1730-as években kezdte kialakulni. A stílus jellegzetes fejlődése egyértelműen megfigyelhető, ha a művész festményeit “időrendben” tekintik. Közülük fontos helyet foglalnak el a műfajban végzett kapriciók. Canaletto mindenkor felé fordult, amikor úgy érezte, hogy “folyadékba” ragadt. Ilyen munkákban megszabadította a saját képzeletét.
Különlegessé válnak szokatlan összetételük és a legmagasabb írási technika. A művész által létrehozott perspektíva mélysége, a fény és az árnyék finom játékai, az építészeti formák bizarr összefonódása – mindez őszinte csodálatot vált ki. A legszembetűnőbb részlet itt azonban a mennyezetben lévő íves lyuk és a korláton lógó bársonyos anyag. Az erkélyen látjuk az embereket, akik csodálják a szemükre nyíló kilátást. A kép hangulatát a Velence iránti szeretet átitatja. Ez a szerelem mindig is Canaletto szívében él.