A 15. század vége felé a firenzei művészetben a klasszikus stílus magabiztos futófelülete mellett más, ellentétes tendencia mutatkozik meg, amelyet a gótikus művészet nyugtalan kifejezéséhez való visszatérés jellemez.
Az irányító művészek között volt Filippino Lippi, Sandro Botticelli hallgatója és követője, akinek a műhelyébe tizenöt éves korában lépett be. Nemcsak az oktatás ténye határozta meg a hallgató és a tanár művészetének hasonlóságát, hanem a művészi temperamentumok rokonsága is.
Filippino érett munkáját a tartalom riasztó feszültsége, a formák dinamikája, ideges törött vonalak, a szín érzelmi kifejezősége jellemzi. A Filippino Lippi ecsetét, melyet a “Fiatalember portréjához” tulajdonítottak, korábban Botticelli munkásságának tekintették.
A ábrázolt személy alakja, tiszta sziluetttel, a szigorú téglalap alakú háttérre rajzolva, közel áll az előtérhez. A fiatalember festői és ábrás jellegzetességét a kifinomultság, a szellemi kifinomultság jellemzői, az érzelmi sebezhetőség finom nyomai, valamint a belső világának védelme iránti vágy jellemzi. Az ábrázolt személy furcsa keveréke az érzékenység és a lelkiség között. Mindez megfosztja a reneszánsz integritásának képét. Az élénkvörös, átlátszó kék, sötétszürke és barna szín kombinációja hangsúlyozza a ábrázolt szellemi élet dinamizmusát.