A 18. században a városi nézeteket szokásos módon újjáélesztték az emberek. Canaletto hű maradt ehhez a hagyományhoz. Ha közelebbről megnézi, rájön, hogy a festményein ábrázolt figurák nem konkrét személyiségek, hanem típusok: gondolier “általában”, nemes “általában”, pap “általában”, háziasszony “általában” stb.
Vagyis minden karakterre nem egyedi vonások, hanem öltöny vagy változatlan gesztuskészlet jellemző – mint például a “Figurák” vázlaton. A fellépésben részt vevő figurák még nagy vászonokon is anonimok és általánosak maradnak. Nem a saját életüket élik, hanem csak “lakják” a művészeti teret, társadalmi jeleket, címkéket ábrázolva.
Ezenkívül kétségtelen, hogy Canaletto vágya teljes mértékben megmutatja Velence társadalmi életét. Ezt megerősítik az “angol” festményei, amelyek – az emberi alakok szempontjából – még inkább szkematikussá válnak.