Fiú kutyával – Pablo Picasso

Fiú kutyával   Pablo Picasso

1901 óta Picasso fejleszti saját stílusát, amely a művészetében az úgynevezett “kék időszakot” jellemzi. A művész kizárólag hideg, kék-kék palettában ír. A festményeiben szereplő karakterek koldusok, betegek vagy emberek, akiket életéből kivezettek.

A hideg szín a műveknek szomorú vagy tragikus hangot ad. A hátrányos helyzetűek témája a következő, Picasso munkájának az úgynevezett “rózsaszín időszakba” kerül. Szomorúsága világosabb, lírai árnyalatú. A festmények színe a finom rózsaszín és a kék árnyalatok kombinációján alapul.

A művészt vonzzák a vándorló cirkuszi előadók életéből származó történetek. A néző előtt életük elmúlik – nehéz, szegényedett, bár nem különös romantikus varázsa nélkül. Ezekben a festményekben különös szerepet játszik az érzelmi közelség, a gyengéd szerelem vagy a társa. Az Ermitage kollekció kis gouache tökéletesen leírja Picasso “rózsaszín időszakának” művészetét.

Egy csendes és hűséges barátság köti össze a törékeny fiút és a kutyát – egy egyszerű, intelligens arccal ellátott korcs, amely bizalommal a kis gazda lábához ragaszkodik, miközben fejen csavarja. Picasso hangsúlyozza a fiú vékonyságát, kissé megsértve a testét, de ez a deformáció csak a benyomást hangsúlyozza, és ezért az igazság megerősítésére szolgál.

A kép érzékenység nélkül megható, mélyen emberi. Vékony, sápadt, nagy fejű, éhes és rongyba öltözött gyermek képviseletével a művész nem megalázza méltóságát, hanem képére finom költést ad. A “Fiú kutyával” című részben Picasso magas humanizmusát mutatják be, amely a művészet legfontosabb jellemzője. A festmény 1935-ben lépett be az Ermitázsba a Moszkvai Új Nyugati Művészeti Múzeumból.

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (1 votes, average: 5,00 out of 5)