Serov egyik leginkább ihlette festménye, tele a dinamikával és az élettel, egy időben ugyanolyan kevéssé értékelték, mint más, ma a legjobban elismert művei. Serovnak rendelték a Knebel kiadónak, amely történelmi festmények sorozatát, kézikönyveket készített az iskolások számára. Írta 1907 őszén és télen. De a tempera vázlat fokozatosan valódi monumentális vászonká vált, amely egy óriási freskó benyomását kelti életnagyságú alakokkal.
A kompozíció középpontjában a “félelmetes király”, Nagy Péter alakja található. Tábussal a kezében Peter sétál a sekély mentén, és elindul az agyháza építkezésére – a “Szentpétervárra”. A szélben repülõ hajjal és égõ szemmel fej fejezi ki azt a szörnyû és erõteljes kifejezést, amelyet a kortársak hangsúlyoztak.
A király alakja az egyetlen, amelyet világosan és pontosan megfogalmaztak. A cár után számos, külföldi ruhákba öltözött ember általános sziluettje van ábrázolva – “minden művészet nemes mesterei”, akiket “a tenger felől szabadítottak ki”, hogy új fővárosot építsenek. A megvastagodott virágtartomány lehetővé teszi, hogy egyetlen tömegként érzékeljük őket, és szemben álljunk a király magányos és önellátó alakjával.
A kompozíció szokatlan aspektusa nagy monumentalitást ad a festménynek: a néző úgy néz ki, mintha alulról felfelé nézi a ábrázolt embereket. Ezt elősegíti az alacsony horizont és a néma színek. A háttérben, a távolban az építkezés teljes lendületben van. Az előtérben víz van. Kezdetben egy nagy csónakot ábrázolt az evezősökkel – kínzott férfiak szakadt ingben, amelyeknek a nézőnek kellett emlékeztetniük a nézőt, milyen költséggel épült a nagy város. A kép általános benyomása azonban romlott: a hajó hozott valamit egy olcsó illusztrációból, és a művész igyekezett a monumentalitásra.
A cár ábrázolásának előkészítését Serov annyira elhúzta, hogy I. Péter személyisége számos később írt tanulmány és rajz tárgyává vált.