Valentin Aleksandrovics Serov 1900-ban létrehozza a kivégzés technikájában szokatlan vászonot: “II. Péter és Tsarevna Elizaveta egy kutyavadászaton”. A kép készítéséhez a művész karton, tempera és guache festékeket használt. A vászon eredeti, fülbemászó, részben agresszív alakult ki.
A kép összetett igazítású, amely a hajsza gyorsaságát és sebességét ábrázolja. Mindent összekevertek a vászon mintalapján, összefonódtak. A vonalak, formák, színfoltok a sebesség és a kitartó gyors üldözés forgószélébe estek. A nyirgós idegvonalak visszatarthatatlan, megállíthatatlan áramlással sietnek egy ilyen esemény akaratlan tanúja előtt.
“II. Péter és Tsarevna Elizabeth kutyavadászaton” egy felhős őszi napot mutat be. A sötét szürke színek teljesen ábrázolják a zord időjárást éles szélszéltel, a felhők mindent körülölelnek szürke szálakkal, csökkentve a már elmosódott fényt.
II. Péter és Tsarevna Erzsébet alakjai az ehhez az alkalomhoz szükséges összes bútorban felrobbannak a tudatunkba, megtörve szokásos valóságunkat, kitöltve azt kézzelfogható hangokkal és gyorsan változó, folyamatosan pislogó vadászképpel.
Ezt a képet a dinamika szélsőséges érzete és a nyitott mozgás jellemzi. A valóság észlelése felgyorsul, érzéseink egyre gyakoribbak, környékünk képei villognak, lehetővé téve, hogy körültekintőbb vizsgálatokat végezzünk, minden lehetséges árnyalattal és részlettel felvéve.
A kép repülési sebességével, heves, “sokk” grafikájával fertőződik meg. Mindez a műből olyan képet alkot, amely nem nevezhető triviálisnak, “mutatványosnak” és érdektelennek. A mű semmiképpen sem vált aktívvá, ellenállhatatlanul megváltoztatva alakját. A kép vázlatos, vázlatos. Ezt az érzést elsősorban azok a vizuális technikák támogatják, amelyeket a vászon szerzője a tempera technikával alkalmazott. Mindez egyszerűséget és egyszerre bonyolultságot ad a kép számára.
A képsík könnyűnek, pillanatnyinak, átmenetinek érzi magát, mivel nincs többrétegű, és az olajfestményben rejlő színes rétegek felhalmozódnak.
A vonalak, vagyis a kompozíciós rajz jellege a festménynek zavaró, nyugtalan felületét idézi elő. A vászon helyét mozgás, izgalom érzelmei és kellemes izgalom töltik meg. A kép egy olyan grafikus, kontrasztos mintára emlékeztet, amely olyan dinamikus, hogy készen áll arra, hogy leküzdje az elpusztíthatatlan tér-idő határokat, hogy a valóságunk részévé váljon. Ez a festmény túl sok energiát tartalmaz ahhoz, hogy egy ilyen vászon szűk és szoros határain belül maradjon. A kép képei a határain túl vannak szakadva, és nem tartalmazzák a képen az üldözés érzéseinek, erősségének és szépségének minden “feleslegét”.