A “IV. Kompozíció” festmény nagyon könnyű, sok finom hanggal, amelyek gyakran egymásba áramolnak, a sárga is hideg. A képen a fény-lágy-hideg és az éles-mozgás aránya a fő kontraszt. Úgy tűnik számomra, hogy ez a kontraszt még erősebb, másrészt viszont határozottabban szólva a belső pedig őszintebb. Az eredmény pontosabb benyomást kelt.
A szerző hangulatát a belső mozgás jobbra továbbítja, a kis formák pedig balra mozognak, ami a tömegek és az egyszerű fekvő vonalak lenyűgöző harmóniáját hozza létre.
Figyelemre méltó a homályos és a kontúrformák kontrasztja, azaz a vonal éppen olyan, mint egy vonal, és olyan kontúr, mint amely vonalnak hangzik. Ugyanakkor a formák határait festékek fedik, ahol a színek hangja az uralkodó formák hangja felett uralkodik.
Általában véve ez a kiemelkedő mester alkotása nagyon zenei, az akkordokat akaratlanul hallják, amelyek vagy lefagynak, vagy újra megjelennek. Kandinsky mindig is álmodozott a festészet és a zene zenéjéről, és ezt absztrakt lírai kompozíciói testesítették meg. A név nélküli kép ugyanakkor érzelmeket idéz elő, visszatükrözi a szerző és a néző hangulatát, és finoman megnyugtatóan viselkedik, mint bármely eredeti mű.