A “Judith” festményt Giorgione velencei művész festette, alkotásának hozzávetőleges időpontja 1504. A kép mérete 144 x 67 cm, fa, olaj, vászonra átvitt. A Judith művész alkotása a híres bibliai történelemmel foglalkozik. Giorgione képében a hősnő, aki megölte a Holoferneset, hirtelen nem harcias, hanem elgondolkodtatóan gyengéd.
A művész ebben a híres műben kifejezésre juttatja a belső lelki világ titokzatos összetettségét, amely elrejtőzik nemes külső megjelenésének látszólag átlátszó szépsége mögött. A “Judith” festmény hivatalosan egy bibliai témájú kompozíció. Sőt, sok quattrocentist festményeivel ellentétben, a témában szereplő kompozíció, nem pedig annak szemléltetése.
Jellemző, hogy a mester nem ábrázolja a csúcspontot az esemény fejlõdése szempontjából, amint azt általában a quattrocento mesterei tették. A nyugodt, napnyugta elõtt tiszta táj hátterében egy tölgy lombkorona alatt karcsú Judith elgondolkodva támaszkodik egy erkélyre. Alakja sima gyengédségét ezzel szemben egy hatalmas fa hatalmas törzse árnyékolja.
A lágyan skarlátvörös ruhákat átszúrja a nyugtalanul megtört ráncok, mintha egy kavargó örvény távoli visszhangja lenne. A kezében tart egy nagy, két éllel ellátott kardot, amelynek éles vége a talajba van támaszkodva, amelynek hideg ragyogása és egyenessége ellentétben hangsúlyozza a félig meztelen láb rugalmasságát, amellyel a Holofernes fejét tapossák. Egy megfoghatatlan félig mosoly csúszik Judith arcán. Úgy tűnik, hogy ez a kompozíció hűségesen gyönyörű és tiszta fiatal nő imázsának minden varázsát közvetíti, aki egyfajta zenei kíséretként visszhangozza a békés természet lágy tisztaságát.
Ugyanakkor a kard hidegvágó pengeje, a motívum váratlan kegyetlensége – a szelíd, mezítláb csapja meg a halott fejét – bizonyos homályos szorongás és szorongás érzését kelti ebbe a látszólag harmonikus, szinte idilli hangulatba. Általánosságban a domináns motívum természetesen továbbra is az álmodozó hangulat tiszta és nyugodt tisztasága. A kép boldogságának és a kard és a becsapott fej motívumának titokzatos kegyetlensége, a kettős hangulat szinte rejtélyes összetettsége némi zavart okoz a modern nézőnek.
Giorgione kortársait azonban nyilvánvalóan kevésbé sújtotta a kontraszt kegyetlensége, mint vonzó vonzereje a távoli viharok és a drámai konfliktusok visszhangjainak finom átadása ellen, amelyek ellen különösen finoman hangzott a harmónia, az álomszerűen álmodozó gyönyörű emberi lélek boldog állapota.