Nemrégiben láttam ezt a képet, és nem tudtam elmenni. Azon művészek közül, akik legalább egyszer meglátogatták a Volgát, nem maradhattak közömbösek anélkül, hogy felhívnák a természetét, amely körülveszi az adott területet. A szerző ezt a műt 1944-ben készítette, ez a vászon volt az egyik legjobb festmény-ciklus a Volga folyón. Felhívta a figyelmemet a sztyeppek hatalmassága, amellyel a művész széles körben ábrázolja ezt a területet. A képen egy kis falut látunk. És ez a falu nem sokban különbözik a többi falutól.
A művész meleg színeket használ, itt nem látunk élénk színeket. A vászonon a szezon őszi. Látjuk, hogy az előtérben a művész egy kis mezőt és nyírfákat helyezett fel, amelyeken a lombozat sárgássá vált, a földön lévő fű már kiszáradni kezdett, és nem tűnik lédús-szelén színűnek. Mögött a falusi kunyhók indulnak, eleinte nem gyakran, de minél távolabb van a kép, annál közelebb vannak a házak egymáshoz. A kertek üresek voltak, az emberek összegyűjtötték a múlt nyár gyümölcsét, és felkészültek a hidegre. A házak mögött a híres Volga folyó partja nyílik a láthatáron. A Volgára néző végtelen kép benyomását kelti
Véleményem szerint a művész festette a képet, egy dombon állva. És rá nézve úgy tűnik, hogy a művész mellett vagyunk. Egy pillanatra akartam lenni ezen a dombon, hogy személyesen megnézem ezt a szépséget. Valószínűleg nem volt elég élénk színű a kép élénksége. Szeretném ábrázolni, hogy a nyár simán őssé alakul. Hígítanám a tájat zöld színekkel. Kétségkívül a szerző gondolata sikeres volt. Ha becsukja a szemét, önkéntelenül elképzelheti, hogyan futsz ezen a területen. Megérkezve a falu széléhez, meg akarom érni a vizet, megérinteni és érezni annak minden hűvös áramlását. Hálás vagyok a szerzőnek azért, hogy képe ösztönzi a gondolkodást és az érvelést.