Az evangélium története szerint Lázár eltemetése után, akit Jézus nagyon szeret, Krisztus Júdeába érkezett. Lazarus nővérei, Mária és Márta könyörgött Jézust, hogy feltámadja testvérét, amit tett. Általános szempontból ez a kép a bizánci ikonográfia hagyományait követi. Giotto azonban a történõ drámára összpontosít: megdöbbentõ hitelességgel megdöbbentõ csodálatát és csodálatát közvetíti a jelenlévõkkel, meglepetésükkel, felháborodásukkal és félelmükkel, amellyel megérezték Jézus által elkészített csodát.
A drámákat Krisztus és Lázár alakjai köré pumpálják, a kép különböző végein állva. Az egyik sugárzik az isteni erőt és az erőt, a másik egy szürke baba az árnyék világából. Az idős ember és a köztük álló fiatalok nézetei és mozgásai ellentétes irányban és kifejezett érzésekben vannak. A sápadt zöld ruhában lévő fiatalember a feltámadt arcára nézi, tekintetével és minden alakja rendkívüli meghökkentésével; jobb kezét azonban Jézusra nyújtják, mintha nyomon követnék az tőle származó életadó erő irányát.
Élesen ábrázolva egy Lazarus közelében álló sárga köpenyben lévő idős ember üresen bámulja Jézust, ám kezét Lazarus felé fordítja – elkezdi leválasztani a feltámadt temetkezési burkolatát. Jobb oldalon egy sor záródik Lárárus mögött álló két férfi figurájával. Arcaikat az elbomlani kezdett test szájáig takarják. Előtte két fiatal férfi kőlapot feküdt a földre, elzárva a kriptabarlang bejáratát.
Az előtérben a Krisztus előtt prostitált Máriát és Mártát ábrázolják, alakjuk tartalmának megfelelően a csoda hátterét képviselik, és a kompozíciós tervben szorosabbá teszik Krisztus és Lázár kapcsolatát. Krisztus mögött az apostolok állnak, az előtér János és Péter figuráit ábrázolja csodának láttán. A képen szereplő minden karakter drámai hősként van írva, együttesük pedig a képzőművészetben korábban ismeretlen érzelmi teljességet, drámai feszültséget teremt, amelyet színek és formák erősítenek.