Zurbaran napjainkban, 1658-ban festette a “Madonna és gyermek” festményt. Munkája késői szakaszában a művész elkezdett távolodni a korábbi munkáiban rejlő kép monumentalitásától és szobrászatától. Szomorúan és kötelességtudóan a fáradt nő fejét, bizonytalanul tartva a babát, leengedték. A homályos írásmód megegyezik Mária lágy, szelíd és szomorú képével. Nincs egyértelműség és a kép teljességének érzete, nincs kifejezőerő; a szakértők szerint a Zurbaran egynél többet is előadhatott.
Kiváló hely Zurbaran munkájában a portré műfaj. Manapság sajátossága, hogy festményein nehéz egyértelmű vonalat húzni egyes személyek portrék és a szentek képei között. A Hermitage gyűjteményből származó “St. Lawrence” festményt kiemelkedő portré-specifitás jellemzi. A csendélet műfaja nem kevésbé fontos munkája szempontjából – Zurbaran volt a 17. századi spanyol csendélet legnagyobb mestere. Lirikus jellegű vászonokat készített, például “A Pásztorok imádása”, amelyet jelenleg a Grenoblei Szépművészeti Múzeum tárol.
Francisco Zurbaran hatalmas örökséget hagyott hátra festmények és freskók formájában a kolostorok falán. Bibliai jeleneteket, portréket és csendéleteket festett, és minden munkáját a stílus egyszerűsége, a kompozíció elegáns szigorú jellege és az expresszív technikák anyagi jellege jellemzi. Zurbaran megpróbálta közvetíteni tudását és nagy művészeket hozott fel, köztük Martinez Gradilla, Bernave de Ayala és Polanco testvérek.
Zurbaran művészi nyelvének lakonikussága és kifejezőképessége különösen világosan látszik csendéletében, amelyben a művész képes volt kifejezni az anyagi tökéletességet, a ábrázolt tárgyak formájának, textúrájának és színének szépségét. Zurbaran műveiben valóban monumentális képet alkotott a “világ természetéről”, tiszta színben és szigorúan formájában.