Külső – belső. Minden jelenség kétféle módon megtapasztalható. Ez a két módszer nem önkényes, hanem magukhoz a jelenségekhez kapcsolódik – a jelenség természetéből származnak, ugyanazon két tulajdonságából származnak: Külső – Belső. Az utca az ablaküvegen keresztül látható, míg a hangjai gyengülnek, mozgásai fantomokká alakulnak, és maga átlátszó, de erős és kemény üvegen keresztül egy idegen jelenségnek tűnik, amely a “másik világban” pulzál.
Vagy kinyílik az ajtó: kikerülsz a kerítésen, belemerülsz a jelenségbe, aktívan cselekedsz benne, és teljes egészében megtapasztalod ezt a pulzációt. Ebben a folyamatban a hangok és a hangok frekvenciájának fokozatos változása körülveszi az embert, örvényen felfelé örvényli, hirtelen gyengébbé válik, nyelveken esik le. A mozgások ugyanúgy körülveszik az embert – egy vízszintes, függőleges löket és vonalak játékai, amelyek különböző irányba mozognak, sűrűsödnek és elbomlanak a magas vagy alacsony színű színfoltok.
A műalkotás a tudatosság felületén tükröződik. “A másik oldalon” fekszik, és a vonzelem elvesztésével [a] nyom nélkül eltűnik a felületről. És itt is létezik egyfajta átlátszó, de erős és kemény üveg, amely lehetetlenné teszi a közvetlen belső kommunikációt. És itt van lehetőség arra, hogy belépjen egy műbe, aktívan cselekedjen benne és teljes mértékben megtapasztalja annak pulzálását.