1603-ban Aldobrandini bíboros az Annibale Carracci-ból hat festéksorozatot rendelt a Szűz életére szentelve, hogy a római palotában lévő otthoni templomot díszítse. Ezeknek a festményeknek többé-kevésbé lekerekített formájúnak kellett lenniük, hogy díszíthessék a templom lunetteit.
Ennek eredményeként a teljes festéksorozatot “Aldobrandini Lunettes” – nek hívták. Annibale Carracci maga csak két lunettet írt – “Repülés Egyiptomba” és “Krisztus temetkezése”. Farnese bíboros bántalmazott és fáradt bánásmódja miatt a művész átadta a fennmaradó négy alkotást a hallgatóknak, akik a mester rajzai szerint készítették el őket.
A XVII. Század végén a festményeket eltávolították a hangyákból, és a templomot megsemmisítették. Ezek a művek elsősorban a táj háttérrel vannak érdekes. Ha ifjúkorában Annibale Carracci a velencei iskola hagyománya szerint építtette tájképeit, akkor későbbi, “Egyiptomba repülés” című munkájában nagyon különböző tájakat látunk.
Ezekben a természet elemei harmonikusan kombinálódnak az emberi alakokkal. A művészettörténészek úgy vélik, hogy az “Aldobrandini lunettes” az első példák az úgynevezett “ideális” vagy “klasszikus” tájra, amely a 17.-18. Században önálló festményműfajgá fejlődött.