Festmény Parmigianino “St. Jerome látása”. A kép mérete 343 x 149 cm, olaj, fa. “A Szent Jerome látása” a Parmigianino római korszak legjelentősebb munkája.
Pontormótól és Rosso-tól eltérően, akiknek a reneszánszellenes jelleme egy egész generáció világszemléletének pesszimista lebontását fejezte ki, amely érezte az olasz valóság reménytelen tragédiáját, Parmigianino esztétikai programja szorosan kapcsolódik a kialakuló bírósági kultúra törekvéseihez. Ez az olasz társadalom azon részének gondolkodásmódját tükrözi, amely megpróbálja megszabadulni a valóság tragikus ellentmondásaitól a szubjektív, kifinomult, elvált eszmények szűk világába.
Nem véletlen, hogy Parmigianino, és nem a Firenze mandzsettagjai fejlesztették ki a mandarizmus esztétikai ideálját, és óriási hatással voltak a mandarizmus későbbi fejlődésére. A művész esztétikai ideálját, amelynek kialakulása nyomon követhető az 1520-as évek számos műjében, alárendelte annak a vágynak, hogy a valóságot ellentmondásos, arisztokratikus, éteri szépségű világgal ellentmondják. Absztrakt természetű és hamarosan felfedezi a mester nem-szokásos ideológiai helyzetét, tanúsítja a kutatás érzelmi intenzitását, saját művészi világképének megerősítését.
A Michelangelo és Raphael hatására kialakult művészeti normák átalakulásokon mennek keresztül, az arányok meghosszabbodnak, stilizált, groteszk megjelenést kapnak, elmozdulnak a valóságtól az idealizálás felé, a művészi forma kárára. Az akkori korszak fő vallási képében, a “Szent Jerome látomásában” Parmigianino vonzódott egy titokzatos, elidegenedett szépség ideáljához.
(1 votes, average: 5,00 out of 5)