Szent Sebastian mártírja – Antonio del Pollayolo

Szent Sebastian mártírja   Antonio del Pollayolo

Az olasz művész, Antonio del Pollayolo nemcsak festményeivel, hanem szobrászatával, ékszereivel és metszeteivel is világszerte hírnevet szerzett. Valószínűleg a művészet különböző területein végzett munka, amely mind a tér, mind a sík egyértelmű bemutatását igényli, magyarázza a művész különös érdeklődését az emberi anatómia, perspektíva és táj szempontjából.

Pollaiolo a firenzei iskola képviselője, ami azt jelenti, hogy jól ismerte elődeinek eredményeit. Chiaroscuro, a térbeli perspektíva elsajátította őt tanulmányai során. Úgy tűnt, hogy semmi sem akadályozhatja meg a művészt abban, hogy a vászon illuzórikus valóságot teremtsen a legjobb olasz mesterek hagyományaiban; a valóságban azonban sokkal bonyolultabb volt.

Abban az időben, amikor a világ többi részéről származó művészek a Firenzei iskola felfedezéseit hallgatták, maguk az olasz mesterek soraiban kezdtek szorongni. Elmúlt az általuk nyert győzelem öröme, és a művészek számára hirtelen világossá vált, hogy a művészet nem fejlődik veszteség nélkül. A középkori mesterek nem rendelkeztek a hangerő síkon történő létrehozásának technikájával, de ez segített nekik a művek világos kompozícióinak felépítésében. Teljesen véletlenszerűen el tudják rendezni a karakter figuráit, elérve az egész tökéletes harmóniáját. Firenze másrészt megpróbálta közvetíteni a valóságot, ami azt jelenti, hogy a kompozíciós problémák megoldása már nem volt ilyen egyszerű. A valóságban a testek önmagukban nem képeznek egységes egészet, nem vesznek helyet oly módon, hogy a vonalak teljességének benyomását keltsék.

A firenzei művészek nagy hatalmat fogadtak el, de megszerzése egy másik fontos eredmény – a forma egységének – elvesztésével fenyegette őket. Ezen ellentmondás leküzdése vált Firenze új művészetének fő feladatává.

Ugyanezt a problémát Pollayolonak kellett megoldania. A forma egysége volt az egyik legfontosabb feltétel az oltárképek és freskók készítéséhez a templomokban, ahol a képnek illeszkednie kellett az általános építészeti megjelenéshez. Ennek az elvnek a megsértése az egész művészi együttes megsemmisítését jelentette. 1475-ben Pollaiolo megkezdte az oltárkép kidolgozását, amelynek tervét Szent Sebastian kivégzésének legendája alapozta.

A művész arra irányuló kísérlete, hogy saját intuitív ösztönét racionálisabb módszerekkel egyesítse, nem volt teljesen sikeres. Az általa készített festmény aligha vonzónak nevezhető, de megmutatja, hogy a firenzei művészek hogyan dolgoztak ésszerűen. A jelenet kompozíciója szigorúan szimmetrikus. Középpontjában egy oszlop van, amelyhez mártír kapcsolódik. Hat kivégző veszi körül Sebastianot, úgy hogy az emberi testek alkotják az akut szögű piramis szabályos alakját. A jobb oldalon lévő összes alakhoz a bal oldali pár ábra található.

A tengelyirányú szimmetriát a festő is figyeli a tájképben. Annyira szigorú, hogy kész egy merev vázlatba lépni. Ez a művész nem akart csinálni, ezért elkezdi változtatni az emberek pózjait. Tehát az előtérben lévő két íjászat különböző pozíciókból mutatják meg nekik. A képen a bal oldalon egy hátul a néző felé fordul, jobb oldali “analógja” felénk néz. A festő ugyanazt az elvet követi, amikor lövöldözős íjászokat ábrázol. De most a jobb oldalon látható kivégző hátulról látható, a bal oldali párosított alak pedig a néző felé néz.

A játékban megfogalmazott kompozíciós gyakorlatok demonstrációjába kerül, amely szintén nem teszi lehetővé a kép osztályozását a mester egyik legnagyobb sikereként. A kompozíció kísérlete és az emberi test anatómiájának részletes ábrázolása mellett elvonta a művészt a központi témától, amely csak a festmény általános benyomását változtathatta meg. Nem kapcsolódik az esemény drámájához és a távoli toszkán gyönyörű kilátásaihoz. A perspektíva minden szabálya szerint épülnek, azonban azzal a dombmal, amelyen Sebastian kínzása zajlik, tisztán mechanikusan vannak összekapcsolva.

Minden konvenció ellenére a kép azonban a kutató számára nagy érdeklődést mutat. Az esemény kifejezőképességét a valós világ ismeretének ésszerűsítésére tett kísérlet kíséri; emellett megerősítik a tiszta, pontos vonal, a műanyag forma kultuszát. Ez a kép segít megérteni azokat a feladatokat, amelyek mellett a művészek a határidőszakban dolgoztak. Egy generációval később ezek a problémák megoldást találnak, majd az olasz művészet eléri fejlődésének legmagasabb pontját, de Pollayolo megtette az első lépést ezen a nehéz úton.

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (1 votes, average: 5,00 out of 5)