Albrecht Durer elbűvölően gyönyörű Ádámot és Évát ábrázolta. Az őseket Isten képmása és hasonlósága alapján hozták létre, magabiztosan írja naplójában, ami azt jelenti, hogy testüknek a tökéletes szépség példájának kell lennie.
Mindkét figurát festette, egy sötét háttér előtt kiálló. Testük világít, megvilágítva a környező sötétséget. Dürer Ádámot és Évát két különálló táblára helyezte – egy ragyogó lelet; százszor fokozza kölcsönös vonzeredet.
Ádám és Éva között láthatatlan, erőteljes vágy áramlik. Eve feje félénken, de hívóan Adam felé fordult. A kezét egy almával óvatos mozdulattal felé nyúlt. És ő már elvette az almát, amelyet Eve éppen odanyújtott neki. Az esemény mozgásban látható…
Adam ujjai reszketnek, szívük izgalma bennük reked. Mindegyik fél lépést tett a másikkal való találkozáshoz: Adam bátran, Eve félénken. Fiatal arca tele van megmagyarázhatatlan varázsa. A művész kefének mozgatása szelíd, kerek, óvatos. A festékeket a legfinomabb áttetsző rétegekkel kell felvinni. Két különálló, de elválaszthatatlan festmény lágy hangjai sugároznak hőt és tompított fényt.
Ádám és Éva történetét évszázadok óta a bukás történeteként mondták el, amelyért az emberiség őseit kiűzték a paradicsomból, kemény munkára és gyötrelmekre ítélték el, mint egy átok történetét, amely az egész emberiségre kiterjed. Dürer elfelejtett mindent, amit gyermekkorától tudott és tanított róla. És emlékezett mindenre, amit tudott a szépségről és a szerelemről.
A reneszánsz számos himnuszt hozott létre az ember dicsőségére – okos, egészséges, gyönyörű, szerető, szeretett. Dürer “Ádám és Éva” e sorozat egyik legnagyobb teremtménye. Dürer ezt a képet nem rendelés, hanem belső motiváció alapján festette. Az “Ádám és Éva” azonban a műhelyben maradt: vagy Dürer nem akart elválni a munkáról, vagy a vásárlók számára túl bűnösnek tűnt.
Ideje lesz, hogy Ádám és Éva megcsodálják, és lemásolják őket. Ez a munka sok örömet keltett a művésznek, de egyáltalán nem adott pénzt – sok lélek számára készült festmény sorsa.