Dürer “önarckép” élénk tanúbizonysága a művész társadalmi státusának megerősítésével kapcsolatos aggodalmáról. A jelmez gondosan kiírt részei megmutatják nekünk a szerző összehasonlíthatatlan képességét a körülvevő világ legkisebb részleteinek átadására és arra, hogy emlékezzünk a saját szavaira: “Minél pontosabban ábrázolja a művész az életet, annál jobb a kép.” Dürer keze össze van hajtva, mintha egy asztalon feküdnének. Ugyanakkor kesztyűkkel borítják őket – nyilvánvalóan annak hangsúlyozása érdekében, hogy ezek nem egy egyszerű kézműves kezében vannak.
Az ablakban nyíló alpesi táj emlékeztet egy olaszországi utazásra, amely több évvel korábban zajlott. Itt minden működik, hogy fokozza egy bizonyos patózist; a kép kijelenti a festő társadalmi jelentőségét, a belső szabadsághoz való jogát és saját világnézetét. Dürer idején ez a megközelítés innovatív volt. A német festészet történetében elsőként Dürer önarcképek készítésére kezdett. Ez egy merész lépés volt, jelezve a művész személyiségének megszabadulását az örökös előítéletek hatalmától. A Dürer önarcképét egyedi sorozat alkotja. Rembrandt előtt senki más nem csinált hasonlót a nyugat-európai festészetben.
A művész tizenhárom éves korában készítette el első önarcképét. A képen látható fiúnak teljes ajka van, simán felvázolt arca, de nem gyerekesen bámulja a szemét. Van egy bizonyos furcsa megjelenés: úgy tűnik, hogy maga felé fordul. ” A fiatal Dürer élethez és munkához fűződő hozzáállása örökre megmarad benne. Hasonló módon úgy döntött, és nagyon kamara “Önarckép szegfűvel”.
Az 1498-as remekmű, amely e szakasz témájává vált, a művész személyiségének értelmezésének reneszánsz megközelítését tükrözte, amelyet mostantól nem szerény kézművesnek, hanem magas társadalmi státusú személynek kell tekinteni. De van még egy Dürer önarckép, ahol ezek a tendenciák csúcspontjába kerülnek. 1500-tól származik. A mester úgy festette magát, ahogy látni akarta, tükrözve a művész nagy hívását. Az embernek, aki életét a gyönyörű szolgálatának adta, maga is gyönyörűnek kell lennie. Ezért Dürer Krisztus képére festette magát.
Ez istenkáromlásnak tűnhet a modern néző számára. A németek azonban a tizenhatodik század elején mindent másképp érzékeltek: számukra Krisztus az ember eszménye volt, és ezért minden kereszténynek kötelessége arra törekednie, hogy Krisztushoz hasonló legyen. Ennek az önarcképnek a fekete mezőjére Dürer két arany feliratot nyomtatott: balra a dátumot és az aláíró monogramját, a jobb oldalon pedig velük szimmetrikusan írta: “Én, Albrecht Dürer, Nürnberg, ilyen örök színekkel írtam magam.” És jövőre megismételte: “1500”. 1500-ban az akkori emberek várták a “világ végét”. Ebben az összefüggésben Dürer e munkáját az örökkévalóság végrendeletének kell tekinteni.
(1 votes, average: 5,00 out of 5)