A patait az út mentén kapaszkodva, egy havasfehér ló bátor zenészekkel közeledik a nézőhöz. Az ezred zászló úgy árnyékolja a csoportot, mint egy hatalmas, büszke szárny. A parancsnok közelebb lépett és kezét óvatosan a csípőjére tette, sikoltozva, lelövve a trombitát: “Nos, gyerünk még egyszer! Gyere erősebb!”
Öböllovai telített sötétvörös foltja fokozza a lovak szőrének csillogó fehérségét, amelyeken a zenészek ülnek. Ez a kontraszt, a katonai zászló lángoló hangjával kombinálva a színséma fő hangsúlya. A napfény sárgaréz hangszereket olvadt aranygal éget. A kép tele van ragyogással és napos gondolatokkal.
A művész csak az oszlop élvonalát látja, amely a sztyeppi domb címeréből ereszkedik le. Ezért folytatása, a keret mögött a mélyebb térbe jutva, végtelennek tűnik, és ezért az erő és az erő – ellenállhatatlan – ezzel a technikával erősíti az emberek elpusztíthatatlan erejének gondolatát. A csata zászló, amely a domb tetején jelent meg a menetelő mozgalom idején, az egész hatalmas távolságon lángol, és az arany sztyeppe porának ködében olvad.