A Fontainebleau-i Bas-Bros-hoz vezető utat, más néven The Road to Chailly-nek hívják, Claude Monet írta 1865-ben. A vászon az általános technikával kiemelkedik az általános tömegből. Minden festékkenyér tiszta és kifejező, függetlenül attól, hogy az ütések vastagsága mindenütt eltérő.
A képen egy út vezet az erdő mélységébe. Két oldalról fák veszik körül az utat. Az erdő tele van élettel és napsugarakkal. Néhány fát és cserjét már őszi színekkel festették, a lehullott arany levelek mindenütt láthatók. Az erdő messzire, messze az út mentén húzódik, és mindezt a meleg őszi nap világítja meg. A ragyogó meleg világítás ellenére az erdő komor és szomorúnak tűnik. Az örömteli napsütés, a nyugodt és az erdő kis depressziójának ez a kombinációja a nézőt szomorúvá teszi a múló pillanatok miatt, visszahozza az emlékeket.
Ebben a tájban Claude Monet elsősorban világos, elhalványult árnyalatokat használt, a fákat zöld-barna színben készítették, ahol néhány helyen sárga is látható. A kép jobb oldalán azonban még láthatja a rét zöld részét, amely a múlt nyáron maradt. A tájat fényesen megvilágítja a nap, amelynek sugarai felülről esnek, köszönhetően az erdő nagyon élénk és reális. Az ég azonban kissé komor és szürkenek tűnik, a szomorúság jegyzeteit vetítve a képbe.
A kép sok tárgya, mint például a szürke ég, a lehullott fák levelei, a távolban lévő komor fák, mindez emlékezteti a nézőt arra, hogy közeledik a hideg és kemény tél, és az élet dinamizmusának szimbólumát is hordozza, jelezve, hogy semmi sem tart örökké, minden változik. Nem véletlen, hogy a művész ilyen színeket választott a vászonra, szándékosan játszott a tárgyak kontrasztján, amely optimizmust hordoz. A táj napfénye a sugarakkal emlékeztet magára, és arra utal, hogy jó időjárás szükséges az utolsó meleg napokban. Mindezek a funkciók segítik a nézőt a kép nemcsak komor tájként érzékelésében, hanem segítenek abban látni a mély értelmét, hogy elgondolkodjanak a kihagyott lehetőségekről.