A. V. Kuprin krími tájai közül a legjobb, és talán a legjobb képe általában a “Beasal Valley”. Ez egyike a szovjet festészet alkotásainak, amelyben az 1930-as években megtestesült szocialista realizmus eredményei, annak optimista, életét megerősítő világ elfogadása, a művészi kép élénk érzelmi képessége, az élettel kapcsolatos ítéletek általánosítása. Kuprin munkája a festőállvány tájfestmény hagyománya szerint van írva, amelyben saját, belső törvényei szerint meglévő, gazdag és fenséges természetvilágot alkot. A nézőnek mélyebben bele kell mennie ahhoz, hogy érzékelje belső erőinek mozgását a táj élő, természetes megjelenésében, és érezze a benne lévő kép emberi tartalmát, hogy értékelje a mester magas színvonalát,
A kép fő motívuma, amely bevezet minket a világába, a mélyebb út képe. Poros, sziklás csíkja megy az úttest-bokrok között, aztán jobbra fordul, és ezt a fordulatot egy emberi alak jelzi, amely, mint a karcsú nyárfa sziluettek, lehetővé teszi a tér mélységének megszámlálását. Ezután jön egy pásztor alakja, aki visszatér egy csordaval. És nem annyira pillantással, mint egy érzéssel, kitalálhatja az út további mozgását, amelyet bokrok rejtenek a néző szemétől.
Természetesen minden néző látja az itt ábrázolt utat, de bele kell mélyülnie a kép lényegébe, a ábrázolt motívum kompozíciós jelentésébe, hogy megértse annak ábrás tartalmának teljességét. Akkor egy belső mozgás kezd kibontakozni előtted, áthatolva a vászonra elfoglalt természetképét.
Az út eltűnik a táj bokrokba és dombjaiba. Mozgalma a kép háromdimenziós szövetébe vonzza Önt, arra kényszerítve, hogy érzékelje az emberi tartalmat, amelyet a művész itt mutat. Itt kezdődik a természet állapota, amikor a nyári déli meleg után esti csend telik be. Az út ezen motívuma, amelyen az emberek lába által felvetett por leülepedt, megtestesíti azt a gondolatot, hogy egy fülledt munkanap után mikor jön egy olyan pillanat, amikor egy személy, a nappali gondoktól mentesen, sétál az esti órákban a gyönyörű természet ismert és szeretett világában.
A nappali esti szürkületben fagyos mozgás, az izmos, zajos mozgás változásának témája az éjszaka hangtalan és nyugodt mozgásával nagy emberi gondolatokat hordoz, tiszta gondolatot az életről, annak szépségéről és fenségéről.
A kép a természet átmeneti állapotát ábrázolja, és ebben a legfontosabb a belső mozgás, amely ezen a este órán átterjed a természetre. Nappali és éjszakai mozgás és béke, a halványuló fény és a közeledő sötétség, a múltból a jövőbe való átmenet – mindez a képben egyetlen összetett egészbe szövött. Az átmeneti jelenségben élesen érzékelhető annak következetlensége, koordinációja. De felfedezheti egy ilyen átmeneti pillanat erőinek kombinációjának teljes harmóniáját, láthatja benne a teljes hangzású elbeszélés lehetőségét az élet mozgásáról, a gondolat fejlődéséről. Pontosan ezt állítja Kuprin, közvetítve az élet teljességét művészi képpel. És ez csak akkor adható meg, ha a térfogati forma, a kompozíció, a rajz és a szín mozgásba kerül, amikor az élet ezen dinamikája a természet valódi ábrázolásánál láthatóvá és láthatóvá válik.