Tiziano Vecellio festménye “Penitent Mary Magdalene”. A kép mérete 119 x 98 cm, olaj, vászon. Következetesen és nagyszerű festői erővel a Titian későbbi esztétikai gondolatai kifejeződnek “Penitent Magdalene” – ben, amely az Ermitázs gyűjtemény egyik remekműve.
Ez a festmény egy parcellán van írva, amely nagyon jellemző az ellenreformáció korszakára. Valójában ebben a képen Titian ismét megerősíti művének humanista és “pogány” alapját. A nagy realista, határozottan átgondolva a vallási és misztikus cselekményt, olyan művet hoz létre, amely nyíltan ellenséges a reaktív misztikus vonalra az olasz késői reneszánsz kultúra fejlődésében. Titian számára a kép jelentése nem a keresztény bűnbánat patológiájában, sem a vallásos eksztázis édes halálában, sőt, sem a test romlásának megerősítésében, a “börtönből”, amelyből az ember “megszemélyesített lelke” áttöri Istenhez.
Magdalenben a koponya – minden földi bomlás misztikus szimbóluma – Titian számára csak a cselekmény kánonjainak által előidézett kiegészítő, ezért éppen ezért zavartalanul kezeli, és kibővített könyv állványává teszi. Izgatottan, szinte lelkesen a művész továbbadja nekünk Magdalen alakját, amely tele van szépségével és egészségével, gyönyörű vastag hajával, gyorsan lélegző, gyengéd melleivel.
A szenvedélyes pillantás tele van földi, emberi bánattal. Titian egy olyan ecsetvonást használ, amely kifogástalanul pontos valós szín – és fényarányt ad vissza. Nyugtalan, intenzív színes akkordok, a fény és az árnyék drámai villogása, dinamikus textúra, a merev kontúrok hiánya, amelyek a térfogatot a forma egészének plasztikus határozottságával elkülönítik, a belső mozgással teli képet alkotják. A haj nem fekszik, hanem leesik, a mellkas lélegzik, a kezét mozgás közben adják, a ruha ráncai izgatottan ingadoznak. A fény lágyan villog a buja hajban, visszatükröződik a nedvességtől kopott szemekben, megtörik az üveg üvegében, vastag árnyékokkal küzd, magabiztosan és lédúsan ábrázolja a test alakját, a kép teljes térbeli környezetét.
A valóság pontos képét örök mozgásának átadásával, élénk figurális és érzelmi jellemzőivel kombinálják. De végül, mi a jelentése az ilyen festői erővel létrehozott képnek? A művész csodálja Magdalene-t: az ember gyönyörű, érzései fényesek és jelentősek. De szenved. A korábbi tiszta és derűs boldogság visszavonhatatlanul megsemmisült.
Az embert körülvevő környezet, a világ egésze már nem az embernek engedelmeskedő nyugodt háttér, ahogyan láttuk őt korábban. Sötét árnyékok jönnek a Magdalēán túlterjedő tájra, mennydörgés borítja az eget, és a halványuló nap utolsó sugaraiinak tompított fényében egy gyászos ember képét látja.