Ivan Ivanovich Shishkin nem csupán kiemelkedő művész, hanem mindenekelőtt a tájfestés nagymestere. A művész leginkább erdős tájakat készített, bükk-, fenyő – és tölgyerdők ábrázolását. Shishkin imádta és csodálta a fák, völgyek, folyók természetét, szépségét és erejét. A ligetek és az erdői távolságok Ivan Ivanovics Shishkin kedvenc képei lettek. A művész még a fenyveserdő több tájának létrehozásával is igyekezett kifejezni sajátos helyzetét mindegyikben.
A “Eső a tölgyerdőkben” táj 1891-ben festett. Ez a gyönyörű táj, a festőállvány csodálatos példája a Tretyakov Állami Galéria gyűjteményének része.
A “Eső a tölgyerdőkben” táj telek lírai motívumokkal tele. A vászon nagyon költői, finom, szemlélődő. A kép három utazót ábrázol. Közülük ketten lassan sétálnak a tölgyes erdőn, alig rejtőzködve az esőtől egy esernyő alatt. Egy másik, magányos utazó, aki nem próbálta elrejtőzni az esőtől, sietve mélyebben visszavonul a vászonba, egyre távolabb a vastag, nedves köd – és erdei bozótba.
“Eső a tölgyerdőkben” – egy olyan táj, amelyet úgy terveztek, hogy továbbadja a nedves erdei levegő szépségét, a fű, a tölgyfalevél illatát, az eső utáni kísérteties fény sugárzását, a köd állapotát, amely mindent körülvesz békével és csenddel.
A tölgyes erdő nagyon szép, napfényes pontokkal díszítve, amelyek tükröződnek a nedves erdei levegőben. A táj ragyog, meleg folyik, minden körülszáll, lélegzik, él.
Az erdő mélységét sűrű tejes köd töltötte be. A távoli fák körvonalai úgy tűnik, feloldódtak ebben a ködös dudorban. A köd képe rejtélyt ad a vászonra és könnyű rejtélyt. A köd fehéres falán a fák képei jobban kinéznek. A tölgyek bőséges lombozata ragyog, a fény révén a táj nyugodt derű és boldogság állapotát adja. Egyes helyeken a nap csúszik a hatalmas fák fatörzsein, kiszínezi őket, és kissé eloszlatja és tompítja a túl vastag ködöt.
A kép előtere tele van részletekkel, részletes rajz a különféle fűszálakból, kövekből, mohából. Ugyanakkor a művész változatos palettát használ, mindez kifejezőbbé és észrevehetőbbé teszi a reflexeket és a középtónusokat. A levegőt külön jelenségnek élik, élő, remegő, állandó, olvadásra kész, eltűnik ezzel az erdőn átterjedő ködös ködtel.
Általában a táj nagyon puha, törékeny, összetételében sokrétű. Chiaroscuro hangsúlyozza a változó légköri állapotot, hangsúlyozza a képtervek és a táj színes rétegei közötti nem stabil egyensúlyt.
Shishkin táj pulzál, és az elménkben nem csak képként, hanem illatként is él, mint az erdei madarak éneklése, mint az erdei levegő, mint az eső zümmögése egy erdőben, amely már gyermekkorunk óta ismert.