Kuindzhi Arkhip “Észak” tájműve a tizenkilencedik század végén, 1879-ben készült. A festmény Moszkvában található a Tretjakov Állami Galériában. Az “Észak” festmény az impresionizmus velejárója. A festmény szerzője szerint az északi kép egy csenddel, hideg, végtelen, határtalan térrel teli világ, ahol a valóság, a földi, a természeti és a mennyei világ szokásos törvényei újragondolódnak.
A világ végtelenségének légköre a föld és az ég kombinációjának eredményeként jön létre a horizonton, amely úgy tűnik, hogy hamarosan eltűnik, feloldva az összes elképzelhető határt és egyezményt. Az észak a gyönyörű, érintetlen vadvilág, a hideg, a föld és az ég birodalma eredetiségének világa.
Az északi természeti világ tájképe a nyújtás színes módszerével készül. A színfolyamatot oly módon hozzák létre, hogy a szín növekedése és fokozódása a sötétebb, szinte fekete, zöld színtől a világos, rózsaszínű színig terjedjen, amelyet az ég teljes területének kiírására használnak.
A tájat fényes, levegős képek uralják. A ragyogó égbolton a felhők körvonalai alig különböztethetők meg, a horizont gyengén azonosítható és ugyanolyan világos. A képet megkülönbözteti légköri képessége, az áramló vonalak könnyűsége – mindez egy képet alkot, amely átszúrja a mennyei magasságokat, és végtelenségig rohan egy elérhetetlen, szinte megfoghatatlan horizontvonal számára.
A vászon vezető motívuma a magány, a vágy. Itt észak beszél. Valódi erővel érezhető ennek a szélsőséges világnak a hatalma, ahol a szél származik, és elviselhetetlenül hideg életekben él, ahol az ember csak jelentéktelen homokdarabként érti meg az északi föld örök szépségét, összehasonlítva a hideg, a szél és a magány égő univerzumával.
A finom színátmeneteket, a duzzanatok színteljes “felfutását” a művész művészileg festette. Sötétzöld, nagyszerűségében és mélységében szinte fekete, az északi fák központi képként szolgálnak, amely telíti az egész képet az északi levegő erősségével és kimeríthetetlen energiájával, diszkrét színekkel és végtelen terekkel.
A kép neve “Észak”, hegyes, élesített acél penge hang – és ütőképessége szempontjából. Az “Észak” név visszhangzik, átszúlik, mint egy hideg északi szél, és fagyos a levegőben, gyönyörű hómintákkal. Az észak egyaránt a kezdet kezdete és egy bizonyos határ, de nem az az erő és képesség határa, hogy újra és újra élhessen és meg tudja győzni magát egy ilyen bevehetetlen világ meghódításánál. Az észak az elemek állandó konfrontációja. Az észak egy hűvös szél dallam, amely közvetlenül a szívébe tapad és megfagy. Ez a mélység elkerülhetetlen és elkerülhetetlen érzése, az ég felé mutató tekintet örök iránya, amelyet a távolba menő tejkék ködökben elmosódnak, és az örökkévalóságba oldódnak.