Az 1890-es évek vége volt Gauguin életének legtragikusabb korszaka. 1895-ben visszatért Tahitire a művész álmodozott arról, hogy megújítsa kapcsolatait Tehurával, ám fia, Gauguin – Emil már egy új házasságában nőtt fel egy helyi férfival.
1897 végén Gauguin szörnyű híreket kapott szeretett lánya haláláról. Aztán a szerencsétlenség Clovis fiát okozta – a lába megbénult. Kevés idő telik el, és a húszéves Clovis elhatározza a halálához vezető műveletet.
Nehéz elképzelni, hogy milyen érzelmeket elárasztotta a művész ebben a nehéz időszakban, az a tény, hogy Gauguin még öngyilkossági kísérletet tett.
Paradox módon, amilyennek tűnik, ebben az időben esett le a nagymester kolorista tehetségének virágzása. Karrierje során Gauguint az a gondolat vezérelte, hogy a szín pontosan az a művészi eszköz, amely közvetíti a legfinomabb árnyalatokat és hangulatot.
A “Fürdők” festmény Gauguin szokatlan alkotása. A 90-es évek végét csak a színváltozás jellemzi – az élénk színek helyett sötétebb paletta jön létre, a “Fürdők” éppen ellenkezőleg, rendkívüli fényerővel vannak megkülönböztetve.
A vászonon a néző fürdőzők – tahiti nők láthatók. Meztelen testük és szabad pózok egységét testesítik meg a természettel, a szabadsággal és az egzotikus szépséggel.
A teljesítménytervben Gauguin hű marad a saját magához – a figurák síkképe, egy kiemelkedő kontúr, a színek eloszlása a vászonon bizonyos jelentős síkok szerint.
A “Fürdõk” munkája szerepel a XX. És XXI. Század fordulóján eladott legdrágább festmények listáján. 2005-ben ez a vászon 55 millió dollár árverésre került. A vevő egyébként inkognitómódban kívánta maradni.