1888 áprilisában Van Gogh festménysorozatot készített, amely virágzó fákat ábrázolt. Örülve a régóta várt tavasz virágkorának, minden nap festményeket készít kertekben és parkokban.
A meglehetősen nagy méretű képen a művész egy virágzó barackkertet ábrázolt. A vászon tele van euforia-érzéssel, amelyet a tiszta tavaszi levegő és a színek gyengédsége ébresztett a természet hosszú téli álmából. Az ég rövid, rendezetlen ecsetvonásokkal van írva, amelyek könnyű cirrusfelhőket ábrázolnak.
A meleg, szürke árnyalatokkal írott földet apró, újonnan megjelenő fűcsírák borítják, amelyek gyengéd, halványzöld színűek. A kompozíció középpontjában a művész vékony fát helyez el, amely olyan buja fehér felhőkkel virágzik, amelyek majdnem összeolvadnak az ég színével. A fehér szirmok között világos zöld fiatal levelek láthatók.
A művész nem használ sötét színeket. Még a fatörzseket is finom kék árnyalatokkal rajzolja. Ennek köszönhetően a kép látszólag tele van szent könnyűséggel. A szépen ültetett fák törzsei kontrasztot teremtenek az ég kaotikus hosszú ütemével, a háttérben lévő finom barackvirág pedig a könnyedség, a szabadság és a természetes szépség jelképe.