A “Himalája Everest” festmény a Föld legmagasabb pontját ábrázolja. A hegy eredeti tibeti neve Chomolungma. 1856 óta egy új név jelent meg a Himalája térképén ezen a csúcson – Everest – az indiai geodéziai bizottság elnökének, George Everest ausztrál tábornoknak a neve után, aki először mérte meg a hegyet és megtudta, hogy Chomolungma a világ legmagasabb csúcsa.
A természet különféle képei között N. K. Roerich külön helyet tulajdonított a hegyeknek. Számára a hegyek a spirituális felemelkedés jelképe, a szépség felé közeledve. Ugyanakkor a hegyek erő és energia forrásait képezik, és maga a fizikai felemelkedés felébreszti az emberben a bátorságot, kitartást és türelmet.
A hegyek hatalmas tereinek és tervének továbbadására Roerich a párhuzamos perspektíva módszerét választotta. Ezt a módszert az jellemzi, hogy a térbeli terveket úgy tekintik, mintha “a végtelenből kilátásba kerülnének”, és a távolabbi tervek mérete gyakorlatilag nem csökken, hanem a kép felső széléig kiterjedő lépések formájában vannak elrendezve, és az egész helyet kitöltik.
A hegyek N. K. Roerich általi értelmezésének másik jellemzője a kristályos arcok egyértelmű megfogalmazása. A vonalak és a kontúrok egyértelműsége néha grafikus jellegű, és éles árnyékok vagy nagy színű síkok hangsúlyozzák, azonban N. K. Roerich mindig is feltárta a hegyek ritmikus felépítését, a csúcsok és vályúk váltakozását.
Ezek a tulajdonságok láthatók a “Himalája Everest” képen, ahol négy ritmikus sor különbözik egymástól: az előtér egyenetlen hegyei, a felhők csíkja, a kék hegyek csíkja, ahol a csúcsok ritmikusabb ritmust mutatnak, a fehér havas hegyek csíkja, amely komplex ritmikus mintát alkot a halványzöld égbolton.