Paul Gauguin 1892-ben írta a lenyűgöző képet a “Himnuszok házáról”, és végül szigetépré vált, elhagyva Franciaországot. A mű bekerült a szerző második tahiti korszakának számos gyűjteményébe, és a festési stílusok összetett keveréke. A francia Polinézia rituális életét célzó témáknak szentelt.
A szerző képet “Himnuszok házának” nevezte, bár ismert, hogy Polinézia teljes felnőtt lakossága még mindig összegyűjti a himnuszokat az egyházakban. A templom azonban a szigetek virágzóbb sarkaira volt jellemző, ezért ezt a falut vidám éneklésnek adták egy speciálisan kijelölt házban. Figyelembe véve, hogy hány ember érkezett himnuszokra, a következtetés a vallás és az erkölcs fontosságáról a polinéziak életében utal önmagára. A himnusz Polinézia lakosságának megértése szerint nemcsak az ország és az emberek dicsőítése, mint például a mi esetünkben.
Az őslakos szigetlakók számára a himnusz Isten dicsőítése, aki létrehozta a “szigetek koszorúját”, valamint a szeretet és a gyermekeket, mindazt, ami életet és lehetőségeket teremtett. Maga az esemény nagyon mozgónak tűnik. A dalokat tapsolás kíséri, de a szöveget általában csak a papok értik. Manapság megváltozott a polinéziek zenéje, és európai színt kapott. Ez az ősi rítusok és dallamok nyilvántartásának hiánya miatt történt. Paul Gauguin megnyitotta a bemutatott képen a szigetlakók dalának fesztiválának tradicionális ünnepségét, és a kortársokat vallásos témába merítette.
Vigyázzon arra, amit a ház látogatói viselnek. Ruháik monotonak, többszínűek. Az emberek teste teljesen le van takarva. A szövetek elvakultak, mint egy patchwork. Azok, akik jöttek, leültek, néhányan elaludtak. Nyilvánvaló, hogy az emberek nem éreznek remegő félelmet a vallási hozzáállás iránt, éppen ellenkezőleg. Csend, béke rendeződött meg a munkában.
A nulla gravitációs légkör a házban buffy színekkel áramlik. Gauguin nagyon meleg palettát alkalmazott. Írástechnikája itt rugalmasságot, függőleges irányban történő egyenletes átmenetet vált be az egyik színről a másikra. Kicsit olyan, mint egy akvarell. A visszafogott fény zavarja a szoba végén a sárga fény tükröződését. A mű egész aurája egy esti álomra, csendre, nyugalomra emlékeztet.