A dráma, amely Caravaggio munkájában nőtt fel, teljes mértékben megmutatkozott a bemutatott műben, főleg azért, mert cselekménye hozzájárult ehhez. A festmény Maffeo Barberini bíboros számára készült, akinek a mecénást a művész használta. Ábrázolta azt a pillanatot, amikor Ábrahám bibliai vén éppen fel akarta áldozni fiát, Izsákot, ahogyan elrendelte, hogy hite mélyén igazolja Istenét.
A lehető legrövidebb idő alatt Caravaggio számos intenzív akciót tartalmazott, amelyeket a karakterek végeztek: az apa, kezével tartva a kötött fiának fejét, kést hozott rá, a fia sikoltozik félelemben, de az Isten által küldött angyal megállítja Ábrahámot, és az áldozati kosra mutat.
A képet annyira elárasztják az érzelmek, hogy még az angyal is aggódik, és a szorongó pillantással húzza a fejét a bárány, mintha imádkozna, hogy Izaák helyére tegye. A vízszintesen kibontakozó kompozíció időben kiterjeszti a karakter összes tevékenységét, kényszerítve mindkettőt, és a nézőt, hogy még jobban megtapasztalják az itt bemutatott drámát.
Nem ok nélkül a barokk festmény, amelynek alapítója és egyik legfényesebb képviselője Caravaggio volt, éppen a szenvedélyek feszültsége. A művész nemcsak az emberi tapasztalatokat ábrázolta egy adott pillanatban, hanem továbbment, és pszichológiailag elmélyítette azokat. Így Ábrahám arca tükröződik a benne harcoló hű hit és az apai szerelem között. A háttérben lévõ búvár táj felerõsíti a drámát, de a hegyvidéki város és az ég ragyogó távolsága aláhúzza a várható sikeres eredményt.