A mongol-tatár invázió megszakította az ókori orosz festészet fejlődésének folyamatát, amely a 12. és a 13. század elején virágzik. Csak a függetlenségét fenntartó Novgorodban folytatódott a kulturális élet.
Az állandó háborúk körülményei között, a Konstantinápolynal és Dél-Oroszországgal fennálló kapcsolatok gyengülésével, itt kialakul egyfajta művészet, amely közel áll az emberek világképéhez. A “John Climacus, George és Vlasius” ikon összetétele szokatlan.
John középső alakja összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint az oldalsó alak – George harcos-mártír és Blasius püspök. Többdimensionalitás – a középkori művészetre jellemző technika, amely a kompozíció hierarchikus szempontjait kiemeli, ám általában a szentélyeket, amelyeket az ikon megrendelője nevez, a margókba írják.
A Novgorodi művész viszont a középpontba helyezi George és Blasius védőszentjeinek képeit, közelebb hozva a fõhöz és hangsúlyozva utóbbi jelentõségét. John alakja által készített nagyszerű fizikai magasság benyomása – az ikon készítője szerint – “emeli az elmét” e sinai apát erényeinek magasságába, aki a “Létra” című könyvben a szellemi felemelkedés útját a tökéletesség felé írta le.
Az ikon művészi felépítése egyszerű, a képeket egyértelműen értelmezik, nem igényelnek mélyreható mérlegelést, de hatásuk erőssége lenyűgöző.
Mégis, lapos, egy átlagos szögletes kontúr körvonalazásával úgy tűnik, hogy az ábrákat belülről megvilágítja egy speciális fény, amely a háttér fogainak fényében valósul meg. A szem körüli fényes fehérítő motorok durva fény villanásaként tűnnek. Az arcok könnyen felismerhető nemzeti, sőt közönséges típusúak. Az emlékmű a művészet magas szellemi képességét fejezi ki, amely megfelel a “Mr. Veliky Novgorod” népességének demokratikus rétegeinek ízlésének.
(1 votes, average: 5,00 out of 5)