A mester által rutinszerűen összehangolt színes sokszögek alkotják a “Kompozíció piros, sárga és kék” című művet. A sokszögeket egyenes fekete vonalak választják el egymástól, a “színezés” maga a rajz kitöltése jellemzi, jelezve ezzel a művész személyiségének minden jelenlétét a képen. Ezt hangsúlyozza a vászon mint ilyen önmagának a hiánya. Figyelemre méltó, hogy munkája csak a számozásban különbözött egymástól.
A “primer” színekben a geometriai alakzatok arányának és egyensúlyának kutatása hamarosan megtalálta az építészet és a mindennapi élet azonnali gyakorlati alkalmazását, az iparművészet a század elején részt vett a színes síkok összetételében. A neoplasztika, vagy a téglalap alakú festés, amelynek alapjait Mondrian letette és elméletileg igazolta, nagyon elterjedt volt. Tehát 1917-ben létrehozták a “De Steil” magazint, amelyet maga Mondrian és kiemelkedő holland építészek irányításával fejlesztettek ki, akik egy új irányt mutattak be a művészetben. A magazint 14 éve adják ki, eközben a neoplasztika független, jól ismert és általánosan elfogadott iránymá vált.
Valójában a magazint kérte Mondrian festészet iránt érdeklődő ötleteinek széles köre számára. Összességében festménye nem annyira paradox tendencia a művészetben, hanem egy egész világkép. A Mondrian által alkalmazott egyszerűsítésnek és személytelenítésnek az abszolút harmónia elve szerint újraszerveznie kell ezt a világot, illuzórikus módon elvezetve az ellentmondásoktól.
Maga Mondrian azt mondta, hogy az érzéki világ az emberiséget csak végtelen szenvedésnek ítéli meg, amelyben mindenki be van zárva, mert a szubjektivitás túlsúlya és természete ellentmondásos jellege a tiszta gondolkodás felett van. Az emberek szenvedettnek ítélik addig, amíg másképp nem tekintik a körülvevő és önmagukban lévő világot, elhagyva a külső materialitást. A civilizáció Mondrian szerint segíti az embert a “természetes formától” elválasztani, látni az igazságot, az anyagi borítékot a társadalom demokratikus szervezete felé mozgatni. Az új művészet célja az, hogy segítse az embereket az újjáépítésben – hogy megtanulja látni a világgal való kapcsolat magasabb formáit.
1926-ban Mondrian öt alapvető útmutatást fogalmazott meg a neoplasztikus művészek számára, amelyekre munkájuk során támaszkodniuk kellett. Valójában ezek az Új élet vallásának 5 parancsolatja, amelyet egész életében Mondrian prédikált. Az érzéki és mindenféle érzelmi és szubjektív matematikai helyettesítés elutasításának meg kellett változtatnia a tökéletlen világot és megszabadulnia a szenvedéstől.
1938-ban Mondrian megérkezett Londonba, de a kétéves munkát megsemmisítették az egyik fasiszta robbantás során. New Yorkba költözve érezte az egészen más életciklus pulzusát. Boogie-woogie, Broadway, dzsungel – mindez tükröződik a mester elvont geometriájában.