Jézus egy kövön ül, és várja a napfelkeltét. A láthatár két részre osztja a vászont: egyrészt egy hideg kő sivatagot, másrészt az ég – a fény és a remény világa, a jövőbeni átalakulás szimbóluma. Pontosan a vászon közepén, e két világ határán vannak Krisztus zárt kezei, amelyek arcával együtt a kép vizuális és szemantikai központját képviselik. Itt koncentrálódik a legnagyobb “feszültség” zónája, amikor a Szabadító elfogadja sorsát.
A képen a filozófiai kezdetek a kompozíciós megoldásnak köszönhetően kerülnek előtérbe: nyilvánvaló a Kramskoy vászonján látható Krisztus pózjának és V. G. Perov híres portréjában a “gondolatok mesterének” F. M. Dostojevszkij pózol hasonlósága. Az örök, egyetemes problémák, a jó és a rossz szembeszállása központi témák voltak a művész és az író munkájában. A “Krisztus a sivatagban” című munka elpusztíthatatlan benyomást tett a közönség számára. A Művészeti Akadémia még Kramskynak akarta adni akadémikus címet, ám alapelveire hűséges művésznek semmi köze nem volt a hivatalos művészethez.
A festményt az Utazó Művészeti Kiállítások Szövetsége második kiállításán mutatták be, amelynek egyik alapítója Kramskoy volt. Sokan vágyat akartak vásárolni, ám végül P. Tretjakovnak százezer rubelt fizettek. Tretjakov többször elmondta, hogy a Krisztus a sivatagban az egyik legkedveltebb festménye.