Borisz Mihailovics Kustodiev azzal jellemezte különbségét, hogy sajátos képkészítési stílusú művészeti festményeket készített. Művei kontrasztja, ragyogó díszítőképessége összetett vizuális és vizuális sorozatot alkotott. A művész nyílt, telített színeket használt, így festményein a valóság kifejezőbb és ragyogóbbnak tűnt, elegáns színkombinációkkal és fényjátékkal tele, amikor minden kiemelés hordozza a világ melegségét és levegőjét, amely felett a nap mindig felkelte és megvilágította minden oldalát. Kustodiev festményei valódi “élet művészei”, amelyek a valóságot tükrözték, minden színét élesítve, de művészi nyilatkozatában mindig őszinte.
A művész tiszta és nyílt képi szavát gyönyörű, könnyűnek tekinthetjük, inkább vázlatként vagy gyorsvázlatként, mint “Kustdieva I. B. arcképe”. A megvalósítás nyilvánvaló egyszerűsége ellenére a portrét vegyes technikákkal festették. A munkát sima papírra készítették, ólom és színes ceruza, valamint fehér felhasználásával. A portrét 1919-ben festették. Ez a művész lányát, Irinát ábrázolja, aki tizennégy éves lett. A portrét az Állami Orosz Múzeumban tárolják. A művész lányának képe finomnak, belülről ragyogónak bizonyult. A kontúrok és az arcvonások kissé meg vannak jelölve, pasztell áttetsző mintára emlékeztetve.
Az ólom ceruza a portrékép teljes mennyiségét ábrázolja: szépen fonott haj, szegélyek és lágy arcszín, világos, összeolvadva a blúz papír, szövet és csipkevonalak színével. A művész színes ceruzákkal valahogy hangsúlyozza a szem mélykék árnyékát, a színben a kék-sötét átmeneteket, és amellett, hogy hangsúlyozza az ajkak színének gyengéd melegségét, az arc világosságát és a fiatalos szépség nyugodt lélegzetét. A portrékép csendesnek, finoman romantikusnak, teljesen idegennek bizonyult, elválasztva a földi nagyobjektivitástól.
A mű szerzője a fehérségnek köszönhetően valódi “világ képet” készít, megkülönböztetve az arc legmegvilágítottabb részeit, amelyek megőrizték minden gyermekeségét, belső spontaneitását és tisztaságát. A portré világosnak, grafikusnak bizonyult. Ebben a vászonban a festékek meglehetősen monológok, visszafogottak, nincsenek világos kontrasztok, nyitott, gyorsan pulzáló színelem. Ebben az esetben minden figyelmet alárendelünk egy új, fiatal, feltörekvő szépség képének közvetítésének. Amikor az összes szín és árnyalat éppen felébred, fokozatosan megjelenik a tekintet világoskék, az ajkak és a nyak csillogása és érzéki lágysága.
Így egy összetett portréképet kaptunk, amelyben a ceruzarajz aszketizmusa és a kép belső ragyogása – amely ki lett írva és így észrevehető a fehér és a grafikai anyagok együttes szerepe miatt a portré munkájában – különleges módon kombinálódik. A létrehozott kép tele van őszinte, élénk figyelemmel és valódi szeretettel. És ezek az érzések szolgálnak a vászon fő ötletének, amely a közönség lelkét melegíti örökké ragyogó, örökké fiatal kép valódi érzelmeivel.