A Siena-székesegyház főoltárának hátulján, a Krisztus szenvedély jelenetei között, egy kép látható, amelyben a mirhahordozó nők reggel látogatják el a Szent Sírot. Ez az egyik legjobb mű, amely Duccio költői világát fejezi ki.
A festmény a feltámadást bejelentő angyal fenséges nyugalmának és a sírban álló nők félelmetes félénységének kontrasztján alapszik. A kompozíció itt a bizánci ikonográfia hagyományos kánonjait követi, de Duccio mély értelmével közvetíti a jelenet drámáját, bevonva a nézőt az empátia irányába.
A kép ideológiai tartalmát egy hatalmas szikla hangsúlyozza a háttérben: bal oldalon széles szikla monolit világít; ez a fény szimbolikus jelentése mellett kompozíciós funkcióval is rendelkezik – elősegíti a térbeli hatás fokozását. A kép bal oldalán három nő tartja a kezét füstölővel ellátott edényben, amellyel Krisztus testét felkenni szándékozták a balzsamozás helyett.
Duccio mélyen érezte a lelkiállapotukat. A rémület miatt egymáshoz ölelkeznek, a szemük az angyalra van rögzítve, kérdésesek és zavarodottak. Érzéseiket kifejezik mind az arcokon, mind a gesztusokon, mind a befagyott figurákon, mind a lágyan modellezett chiaroscuro-ban, köpenyük nyugtalanul ráncolódó redőin.