A “Nagymama meséi” festmény meglepően megbízható, a kép valósághű. A művész, aki maga a falu őslakosa, mint senki más, nem ismerte és értette a paraszt életét. Kemény munka, szegény örömök, ritka pihenés, mindez a saját sorsának része.
Mindegyik a saját hozzájárulását viseli – a férfiak kemény, fizikai munkával küzdenek, a nők magukra húzták a házat, és nem maradtak el a munkában lévő férfiaktól. Sok gond volt a gyermekek számára – kora kora óta dada, asszisztens, mennyi örömöt és gondatlan játékot kapott? És mikor kell játszani, ha a szülők hátrahajolták sötétben.
Az idős férfiak és az idős nők is – mivel ezek megkönnyíthetik az egész háztartás többi részét – ételeket főzhetnek, amelyekhez vizet és tűzifát kell hozni, és az erők nem azonosak.
Örömteli volt, hogy a nagymama meséi sötét esték voltak, szilánkkal, amikor a nehéz nap mögött volt, amikor béke és nyugalom jött.
A kép közepén egy fényes folt kiemelte egy idős nő – egy mesemondó – arcát. A tekintetét figyelmesnek tartja, valószínűleg látja, amit hajtogat.
Kezét fáradtan egy kötényre fektette, nehéz napja is volt, de most egy mese önt, és a gyerekek hisznek ebben a kitalálásban. Magától tudja, hogy ritkán repülnek a boldogság madarai, ezért kihalt a tekintet, és a teljes pillantás alázatot és közömbösséget fejez ki, ám a gyermekek elmosódott szeme nem engedi becsukódni.
Úgy tűnik, hogy az idős nő története nem csak a gyermekeket vezet a varázslatos világokba. Itt egy fiatal nő, arccal támaszkodva, érdeklődéssel hallgatva egy mese. A gyermekét etető anya elgondolkodott. Talán összehasonlítja az életét és a mesés, amelyet soha nem szándékozik megvalósítani?
Még a fiatalember is megállt az ajtónál, és egy pillanatig elcsúszott. Nem hisz a meseben, de. Mi van, ha van valami ilyen? És csak az idős ember van elfoglalva üzleti tevékenységével. Sokat élt, tudja, hogy sem ő, sem családja nem vár varázslatot.
(1 votes, average: 5,00 out of 5)