Portrékában a mester minden kifejezéshez különleges kifejező eszközöket talált. Ezt a portrét a vonalak simasága, az alakok teljessége miatt a kép nagyszerűségét a klasszikus tökéletesség jellemzi. 1812-ben David utoljára írta a császárt. A tanulmányban szereplő Napóleon-portré figyelemre méltó a kép váratlan értelmezése szempontjából.
A császár itt lelkes és gondoskodó mesterként jelenik meg Európában: egész éjjel dolgozott, amikor a gyertya kiégte papírjait, és az óra már emlékezteti a menetrend következő tételét – itt az ideje, hogy menjen egy katonai karóra. A kard rögzítése előtt Napóleon jelentős pillantást vehet a nézőre – császárod élete nem könnyű…
Napóleon legyőzése után Dávidot, aki az egyezményben egyszer szavazott XVI. Lajos halálos ítéletére, kénytelen volt elhagyni Franciaországból. A művész Brüsszelbe ment, ahol haláláig élt. Folytatta a munkát: szorgalmasan, de már felemelkedés nélkül festette őhöz hasonló kivándorlók portrét, és antik tárgyakon dolgozik.