Első pillantásra F. A. Vasziljev képe semmi különös. Valójában nagy rejtett filozófiai jelentéssel bír. A képen egy réti táj látható a közelmúltban eső után. A szerző elképzelése szerint a táj az emberi lélek összetett ütközésének szimbóluma. A kép azt mutatja, hogy a Felső Világosság megvilágítja magával mindent, ami sötét, még nem ébredt fel, ami a világon van. A képen a tavasz van.
A szerző a természet élénk zöld árnyalataival ábrázolja, amelyek egyértelműen elárulják a közönséget a fiatal lombozat szépségéről és élénkségéről. A virágzás ugyanis egy új élet kezdete, amelyet a szerző szégyell, hogy megmutassa munkájában. Csak a tavaszi hónapokban lehet a természet olyan szép és varázslatos. Most, miután az eső elmúlt, a rétfűnövények telítették az életadó erővel, és készen állnak arra, hogy ismét örömet szerezzen szépségével.
Ha alaposan megnézed, észreveszi, hogy a rostély, mintha két részre oszlik. Az egyik felén még mennydörgés van látva, a másik oldalon már átlátszó fehér felhők már úsznak az éppen kirepült nap sugaraiban. Mintha a gonosz és a jó erők találkoznának, és megpróbálják legyőzni egymást. De a jó hatalom nyer, és a sötét felhők fokozatosan elválnak, enyhén felhősödve.
Egy kis folyóban láthatja az ég visszatükröződését, így az az illúzió jön létre, hogy a felhők egyszerre vannak a földön és az égen. Ez bizonyos integritást ad a teljes kép számára. A kombináció egyetlen felhős és napos oldalán lehetővé teszi, hogy megmutassuk, hogy a hideg és a meleg tavasszal szemben áll.
Az egész munka nagyon dinamikus. A képet nézve olyan érzés van, hogy most a felhők elkezdenek mozogni az égen, és a füves fű a hűvös szél rozsdájától keveredik.