A francia művész, Gustave Moreau munkája szorosan kapcsolódott a szimbolizmussal. De munkája jellege más volt. A művész fő elve a “gyönyörű tehetetlenség” elve volt, amikor a karaktereket merítés és elgondolkodás állapotában ábrázolták. Ennek köszönhetően a nézőnek jobban meg kell éreznie a képen szereplő karakterek belső lelkiállapotát. A művész több képet készített, amely a Szfinxet ábrázolja. Az egyik ilyen kép az Oidipus és a Szfinx festménye, amelyet 1888-ban festettek. A mű pontos neve Oidipus a vándor, vagy az Esélyegyenlőség a halál előtt.
A festmény az ókori görög mítoszon alapul, Oidipusról, aki a Szfinxvel találkozik Teeba felé. Moreau a Szfinxit szárnyas szörnyetegként ábrázolja, gyönyörű szűz fejével. A Szfinx az összes utazótól egy rejtélyt kér: ”Ki sétál reggel négy lábon, délután kettőn és este három?”, Amelyre senki sem adhat helyes választ. És ezért a Szfinxek felölték őket. És Oidipusz felfedezte, hogy ez az ember három életkora – csecsemőkor, érettség és öregkor.
Ezen a képen Oidipusz nem bátor hős. Mind a Szfinx, mind az Oidipus előre látja a halálát, amely előtt mindkettő egyenlő. A sziklás barlang az anya méhének szimbóluma. A művész gondolata az volt, hogy honnan származik az ember, ott van végzete. Jocasta, Oidipus anyja véletlenszerűen Oidipus feleségévé vált és halálát okozta. Tehát ez a történet megrémítette a Nietzsche generációt abban, hogy az élet adó nő könnyen elhozhatja azt.
A kép közepén a Szfinx szárnyai elterjedt. Mellette vannak a legyőzött áldozatok, akik nem válaszoltak a kérdésére. Arcuk nem részletezett. A kép bal oldalán található Oidipus fáradt járással, a személyzet pihenésével belép a barlangba. Fejét leeresztették a tehetetlenségtől, tudja, hogy élete hamarosan véget ér. A képet közelebbről megnézve az ég sötétedik az esti szürkületben. A denevérek már megkezdték az éjszakai vadászatot. A Szfinx az utazóra néz, büszkén ült az ágyán. Szárnyai gyönyörűek és hófehér.
A művész világos, okker és sárga árnyalatokkal kiemeli a főszereplőket sötét, hideg háttér előtt. A kép függőleges formátuma hangsúlyozza a Szfinx nagyságát. A mű tragikus és titokzatos. A kép arra készteti az életet és a halált.