Van Gogh mindig is arra törekedett, hogy javítsa rajzolási ismereteit. Ehhez gyakran barátai és ismerőseinek portrét festett, és amikor a modellt nem találták meg, magát ábrázolta. Még azt is tudjuk, hogy Arlesbe költözve a művész kifejezetten ehhez új tükröt szerezett. A legtöbb önarckép még mindig Párizsban készült.
Ebben az önarcképben, amelyet 1887-1888-ban írt, Van Gogh kék öltönyben és egy szürke filc kalapban ábrázolta. A kép kompozíciója és rajza visszhangzik a korábban írt “Önarckép szalmakalapban” című részben, amelyben a művész egy egyszerű blúzban és parasztfedőben ábrázolta magát. A témától függően Van Gogh tiszteletreméltó ember formájában jelentkezik, szelíd ruhában, komoly és határozott pillantással előtte.
Van Gogh kísérletezik a technológiával. A képen kontrasztos színeket használ, és hosszú vonalakkal használja őket a vászonra. Az arcon ezek a stroke a közepére, az orrhíd pontjára irányulnak. Ez teszi Van Gogh arckifejezését még koncentráltabbá és komolyabbá.
Ennek az önarcképnek a megkülönböztető jele egyfajta halo volt, amely sötét háttér színű vonásokat hoz létre a művész feje körül. Van Gogh azonban nem tűzte ki magának azt a célt, hogy egy halo hallatát ábrázolja. Ez az innovatív írási technikákat alkalmazó kísérletek eredményeként jött létre. A művész maga a kapott hatást meglehetősen sikeresnek tekintette, majd később más művekben alkalmazta.