Ez a munka az európai festészet egyik titka: vitathatatlan minősége és korszerű fontossága ellenére a vélemények eltérnek alkotójával és magával a témával kapcsolatban. Ez a velencei reneszánsz kiemelkedő remekműve, a Giorgione kreatív karrierje csúcstalálkozója, így egyesek szerint ezt a képet elkészítheti, vagy legalábbis Titian készítheti el, nem pedig Giorgione.
A festményt a természet allegóriájaként értelmezték, hasonlóan a Giorgione viharhoz, amelyet kétségtelenül festett; még a modern pásztorműfaj első példájának tekintették. Az üzenetének ennél sokkal összetettebbnek kell lennie. Valószínű, hogy a tulajdonos szándékosan kombinált néhány témát ebben a festményben, és a karakterek dekódolása a készítés során is bizonyos fokú erudíciót igényelt. A tizennyolcadik század folyamán a festészet egyszerű “Pastorals” néven volt ismert, és csak később kapta a “Fête champêtr” vagy a “Vidéki Koncert” nevet ünnepi hangulata miatt.
A modern kutatások rámutattak, hogy a kompozíció valójában a költészet allegóriája. Az előtérben lévő női alakok valószínűleg a költészet múzeumai, meztelenségük megmutatja isteni lényüket. A folyamatos vízöntés az üvegedényből kiemelkedő tragikus költészet, míg a fuvolat tartó istennő a kevésbé tekintélyes komédia vagy lelkipásztori költészet múzeuma. Egy jól öltözött fiatalember, aki a lantot játssza, magas lírai költő, míg fedetlen fejjel közönséges lírai költő.
A festő ezt a megkülönböztetést Arisztotelész poetikájára alapozta. A tájat kettősség jellemzi. A bal oldali kecses, vékony fák között látjuk a villát, míg a jobb oldalon, a buja ligetben a dudát játszó pásztor játszik. Ennek ellenére a hatás teljesen integrált. A gyönyörű, érett múzsák jelenléte inspirációt nyújt; a táj, a számok, a színek és a formák harmóniája szoros kapcsolatot hirdet az ember és a természet, a költészet és a zene között.
(1 votes, average: 5,00 out of 5)