Az “őszi” műben Shishkin zárt típusú kompozíciót használt, ami jellemző, hogy a néző figyelmét egy adott korlátozott térben tartsa. A kép formátuma függőleges irányban meg van nyújtva. A mű klasszikusan helyesen épült – a táj három síkon oszlik meg. Ebben az esetben az első és a második terv részletesen kidolgozásra kerül, a távolabbi pedig általánosabb, ami lehetővé teszi arra a következtetésre jutást, hogy ez a munka etüd.
Az előtérben egy száraz fa és két bokor található, amelyek között tiszta ritmikus kapcsolat figyelhető meg. A fa azonnal felhívja a néző figyelmét, és csak miután megvizsgáltuk, a háttérre fordítjuk a szemünket.
A háttérben látható fák a kompozíció középpontjában játszanak szerepet, amelyre a kép összes elemének interakcióvonalai irányulnak. A művész elegendő részlettel és plasztikussal ábrázolja őket. Feltételezhető, hogy ezek juharok, mivel ezek a fák elsősorban az ősz megjelenésével válnak aranyszínűvé.
A fák mögött egy szürke őszi ég nyílik, amelynek eredményeként a levelek arany színe még világosabb. A kompozíció közepének mindkét oldalán még mindig zöld fák vannak, amelyek egyfajta szárnyak szerepet játszanak. A távolban más fák sziluettei láthatók. Vagyis a kép teljes kompozíciója a szimmetria elvén épül.
Shishkin nagyon ügyesen használja a légi perspektívát – kevésbé világosan és kékes-kékes árnyalatokban ábrázolja a távoli tárgyakat. Noha a művész maga állította, hogy nem ismeri a perspektíva törvényeit, és ösztönös módon rajzol, biztonságos azt mondani, hogy az “ősz” a mester jelentős eredménye a pleneres festészetben. A légi perspektíva virtuóz felhasználása mélységérzetet teremt. Egy nagy égbolt és fák képe teljesen létrehozza az epicitás és a hatókör érzetét, amely Shishkin festményeire jellemző. A teljes fák képein keresztül a művész a vertikális mozgás illúzióját hozza létre.
Az “Ősz” vázlat azért is érdekes, mert ennek az évszaknak a képe nagyon ritka Shishkin munkájában. Mindegyik munkájában érezhető az észak-orosz természet egyediségének finom és mély megértése. Műalkotások készítéséhez olyan motívumot választanak, amely közeli és érthető minden hétköznapi ember számára.
A művész realisztikus irányban dolgozott, de a festményeknek világos lírai kezdete van. Ennek oka az a tény, hogy annak ellenére, hogy a mester vágya objektíven ábrázolja a környező valóságot, az ő által a vászonra készített művészi képek átjutnak gazdag belső észlelésének prizmáján. Shishkin műveit költői és irodalmi altextosz jelenléte jellemzi. Ebben nagyon sok közös vonása van a tizenkilencedik századi művészet többi képviselőjének, amelyet az irodalom századának is elismertek.
Fõ alkotóeleme, amely mûveinek varázsa, a külvilág iránti érdeklõdés és szoros tanulmánya. A környező természet szépségének objektív ábrázolása motivációja alapozta Shishkin költői realizmusát.
Az “Ősz” kompozíción dolgozva a művész arra törekedett, hogy felfedje a természet azon vonásait, amelyek személyéhez közel állnak, és ugyanakkor jelentősek objektív jelentéseikben. Ebben a megközelítésben látta a képzőművészet feladatát és lehetőséget arra, hogy a kreativitás kognitív kezdetét hozza.
Shishkin munkájának tanulmányozása alapján a következő következtetéseket vonhatjuk le: A tizenkilencedik század második felének első éveiben a művészet új iránya alakult ki – egy realisztikus orosz táj, amelyet innovatív megközelítés és finom művészet jellemez, valamint a természettel való közvetlen érintkezés érzése.
Az orosz festészet reális trendjének kialakulása nagy érdeklődést váltott ki a progresszív közönség körében, mivel ez az oroszországi kulturális élet felemelkedésének időszakára esett. Ezenkívül a művészet e tendenciája elválaszthatatlanul összekapcsolódott az akkori korszak történelmi eseményeivel, amikor a paraszt kérdése elsősorban az egész kreatív értelmiség számára volt.
Ebben a nehéz történelmi időszakban az orosz művészek meghatározó szerepét megszerezte művészetük tartalmának kérdése. A festőktől elvártak olyan művek készítése, amelyek művészi képeken keresztül tükrözik az elnyomott osztály hangulatát. Ebben az évtizedben az orosz tájfestők a festményeikre gyakran a természet olyan motívumait választották, amelyekben a művészet nyelve elmondhatta az emberek szomorúságát – melankolikus őszi szezon piszkos, homályos utakkal, komor, sír ég, ritka kopók, elhalványult hóval borított falvak. .. Az akkori tájfestők megpróbálták ábrázolni a környező valóságot, de egyáltalán nem díszítették. Ez a megközelítés olyan híres mesterek, mint Shishkin, Savrasov, Kuindzhi, Polenov, velejárója volt.
Shishkin vázlatai egy egész világ, amelyet nagy nehézségekkel és tiszteletteljes szeretettel teremtettek szülőföldje természetéhez. Annak ellenére, hogy a mester megpróbálta részletesebben átmásolni azt, amit látott, munkája nem tűnik fárasztónak, mivel szeretettel készül, amelyet a nézés során továbbítanak a nézőnek.
Shishkinnek döntő szerepet kellett játszania az orosz tájfestmény kialakításában. Gazdag tehetségének alapja a művész rendkívüli tehetsége volt, az összes élõ lelkes érzetével kombinálva. Ennek köszönhetően a festő festményei több generáció lelki életébe léptek.