A művész 1878-ban festette a “Rozs” elnevezésű tájfestményt, melynek élénk festésmódját használták a készítéshez. A kép békét idéz elő.
Az előtérben egy arany mező érlelt rozsjal. A termékeny fülek lebegnek a könnyű szellőtől, várnak, nem várnak a betakarításra. Az út szélén és egyes helyeken súlyuk alatt a földre hajlott búza arany füle. A fülek ilyen ingadozása úgy tűnik, hogy sugározza az érett növény aromáját.
A távolban láthatja a kék búzavirágot, amely gyönyörűen díszíti az egész tájat. Az előtérben egy kanyargós mezőút látható, amely sok utazót látott úton. Az út nagy részét szántófű borította, különösen a fehér százszorszépek. Ívelt, a szárazföld felé tart.
A kanyargós út mentén, a rozsmezőn fenséges fenyőfák vannak, amelyek őrzőkre hasonlítanak. Jobb oldalon egy régi fenyőfa lóg alacsonyan a rozs felett. Egyrészt teljesen meztelen, valószínűleg érezte a hideg északi szél hatásait.
És fordítva: a bal oldali fák sokféle ruhájukkal örülnek nekünk: a legcsodálatosabb formáktól, teljesen ágakkal öltözve, a teljesen csupasz fenyőkig.
Az égen táncoló vadon élő madarak láthatók, akik élvezik a nyári meleg napokat. Fölöttük úszó könnyű felhők vannak. És a kép mélyén felhők gyűltek össze, talán hamarosan jön egy kis eső.
A szerző nagy szeretettel töltötte be a képet a természettel, a szülőföldjével szemben. Ez az érzés továbbadódik a nézőnek, aki élvezheti ennek a művésznek a gyönyörű munkáját.