Vanessa Bell öt festményt festett “a tengerparton”, amelyen gyakran látogatott 1909-1911 között. De a “Stadland strandján” a londoni műhelyében dolgozott, csak egy szabad vázlatból készült vázlatot használva. Lehetséges, hogy ez a munkamódszer szükséges ahhoz, hogy a művész elvonja a szükségtelen részleteket, és a forma maximális egyszerűsítésére összpontosítson. A kép területe teljesen sima.
A néző nem is biztos lehet benne, hogy a vászon felső felét elfoglaló kék ék a tenger, nem pedig a fal. Ezt csak a névből tudja kitalálni. A paletta itt több hangra korlátozódik, amelyek mindegyike egy vagy más formának egyértelműen meghatározott határokba van szorítva.
A művész a vászon teljes kompozícióját átlósan osztja meg, amelyek közül a legfontosabb a tenger és a strand ütközésének vonala. A második átló “levágja” a kép bal sarkát, és a harmadik, képzeletbeli, összekapcsolja az első terv karaktereit a második karakterével. Ez az egyszerű és kiegyensúlyozott kompozíció, valamint a kék és a törtfehér nyugtató kombinációja kiküszöböli a szorongás érzését, amelyet a néző tapasztalhat, amikor a víz szélén lévő absztrakt figurákat néz.