A belga szürrealisztikus Rene Magritte művész festménye két változatban ismert. Az első vászonon egy férfi és egy nő, akinek a feje fehéren fehér ruhába van csomagolva, összecsókolódik, a másik pedig a nézőre néz. A mű nagyon szimbolikus és mély jelentéssel bír. Egyes kritikusok ezt a cselekményt úgy értelmezik, hogy az emberi képtelenség képes még a legközelebbi emberekkel való kapcsolat valódi természetének teljes feltárására…
A “Szerelmesek” festmény két fő verziója létezik. Ezek közül a leggyakoribb szerint az ilyen szokatlan képek születésének oka a művész gondolatában az anyja tragikus halálával járó gyermekkori trauma volt.
Magritte tinédzser volt, amikor anyja megfulladt. Fiatal és gyönyörű nőként öngyilkosságot követett el azzal, hogy egy hídról a folyóba ugrott. Amikor az elhunyt testét felfedezték, a fejét ruhába csomagolták. Valószínűleg a nő kifejezetten eltakarta az arcát, hogy halál után ne nézzen torznak.
A második, kevésbé népszerű változat szerint ennek a zavaró képnek az eredete Magritte “fantomómák” – a thriller sötét hősének – lenyűgöződése. A fantom személyiségét soha nem fedték le. Mindig filmekben jelent meg, ruhával vagy a fején álcázva.
A szerző a karaktereket szenvedélyesen ábrázolta. Ezt a fejére dobott szövetdarabok ráncai bizonyítják. A két ember közötti szenvedély valóban vaksághoz vezet. Ez megfosztja az objektív gondolkodás képességét és észreveszi a nyilvánvalót. Van egy ilyen érdekes ítélet erről a képről: Magritte nemcsak behunyta a szemét a szerelmesek előtt, hanem velük megrázta a fejét, és így felismerte a metaforát – “elveszítették a fejüket a szeretetből”. A kép egy nagyon érdekes részlete egy csók a vászonon. Talán a művész hamis szeretettel ábrázolta, és nem volt képes élvezni a testek érintkezését, egymásba való behatolását? Talán a vászon bűnös szenvedélyt ábrázol, amelyet alapvetően elrejt, és mintha fehér ágytakarók védtek volna? Vagy talán a művész ily módon próbálta mondani egy mondatot az emberi érzésekről – mondják: még az erős szerelem sem képes adni a lehetőséget az igazság megértésére? Még az igazán szerelmes emberek vakok is maradnak – nem látnak semmit körülöttük, nem látják egymás arcát, és soha nem ismerik teljesen egymást?
A képet optimistábban lehet értelmezni: maga a szeretet annyira önellátó, hogy nincs szüksége látásra. A szerelmes embereknek nem kell látniuk egymást és a körülvevő világot. Képesek érezni az intimitást még a kidobott szövet kétrétegén keresztül. Ily módon a művész továbbadja nekünk azt az elképzelést, hogy az igaz érzések nem ismernek anyagi akadályokat.
Ezeket az érdekes spekulációkat a második kép ábrája erősíti meg. Gondos összehasonlítással számos különbséget láthat a vászonon, amely nem korlátozódik a szerelmesek jelentésére. Először, a művész megváltoztatta a hátteret: az első kép zárt térben zajlik, a második szerelmeseinek párja, amelyet a szabadban figyelünk. Másodszor, a szerző más ruhákba öltöztette a karaktereket. Harmadszor, a kép általános hangulata megváltozott: az első jelenet koncentrált feszültségét a második pihentető megnyugtatása váltotta fel.
Úgy tűnik, hogy a művész azt akarja mondani, hogy a szenvedélynek semmi köze sincs hozzá. A teljesen nyugodt karakterek most már nem egymásra néznek, hanem a nézőre és a körülöttük lévő világra. De még mindig nem látjuk az arcukat, és még mindig vakok! Talán ez a szeretet apoteózisa? Az a személy, aki ismeri az igazi érzést, valódi belső látást nyit meg, amely lehetővé teszi számára, hogy mélyen érezze ezt a világot, és ne gondolkozzon nyomorúságos hasonlóságával, amely elérhető a nyilvános megtekintésre? És a hősökre dobott vászon formájában előforduló akadályok, valamint a ruházati cikkek, a szavak, a falak, a műhangok és a színek már nem akadályozzák meg őket abban, hogy élvezzék e világ valódi szépségét? Talán ennek az inspiráló igazságnak a felfedezése a legértékesebb jutalom Magritte festőművészi rebusának kibontásakor, aki egy művész sokkal többet tudott az életről,
Magritte elismerte, hogy fő céljának tekinti, hogy a néző elgondolkodjon. Ezért festményei gyakran hasonlítanak a visszautasításokra. De a szokásos rejtvényektől eltérően szinte lehetetlen azokat megoldani, mert kérdéseket vetnek fel a lét lényegével kapcsolatban.