Zöld töltés – Albert Marche

Zöld töltés   Albert Marche

Marche először a fasisztákkal jelent meg, korai vászonjaira ugyanolyan éles ragyogás jellemző, mint a fiatal Matisse munkája. De másfél év után Marche távozik ettől az áramtól. Munkája jellege változik: a színek visszafogottabb és harmonikusabbak, a művész egyre inkább érdekli a légkör átadásának problémáját. A favizizmus örökségeként Marche megőrzi a hajlandóságot a színes általánosítások merítésére és a tiszta hangos szín használatára, Valers-kel együtt.

A Marche által készített tájak közül nagyjából a Párizsra nyílik kilátás. Kreativitásával Marche folytatta és fejlesztette az impresionisták által megkezdett hagyományt. Vászonjaiban Párizs megjelenése felejthetetlenül jellegzetes vonásokat szerzett. A művész különösen szívesen írta a Szajnát, amely most a nap alatt szikrázik, aztán komor és sötét az őszi esőzésekből, majd a ködös téli napokban ábrázolja, amikor a folyó vize sárgás árnyalatot kap.

A “töltés a növényzetben” egy csodálatos példa Marche festményére. Ez a kép mutatja tehetségének megkülönböztető tulajdonságát: egy szerkezetileg világos, könnyen látható kompozíció felépítésének képességét. A horizont megemelkedik, a töltés vonalai átlósan keresztezik a kép helyét. A kompozíció dinamizmusát azonban kiegyensúlyozza a “lapos” szín: a favizizmus tanulságai után Marche szándékosan gyengíti a szín perspektíváját.

A füstös nyári nap benyomásainak átadása érdekében néhány, de abszolút pontosan megtalált összefüggésre csökkenti a kép színsémáját: ellentétben a fehér és a sárgás síkkal, mintha fény elárasztotta volna, a lila árnyékok különösen mélynek és hidegnek tűnnek. A sűrű lombozat fényes zöldek bizonyos helyeken “szünetek” vöröses foltokkal, mintha a nap barnult volna. A forró nap érzetét fokozza az is, hogy Marche lila színűen hangsúlyozza az árnyék tiszta kontúrjait, amelyeket az utca közepén a fák vetnek.

Az ellenkező alapelvek kombinációja – az építészeti klasszikusok és a mindennapi élet kombinációja a motívumban, a dinamika és a kompozíció szigorú kiszámítása, a féltónusok és a tiszta szín használata – egyedi tájképességet kölcsönöz a tájaknak, műveivel egyaránt kommunikál az élet hitelességével és az új festmény rejtett fokozott észlelésével. A festmény 1930-ban lépett be a Hermitage-be a Moszkvai Új Nyugati Művészeti Múzeumból.

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (1 votes, average: 5,00 out of 5)