A Regensek Portré legfontosabb tulajdonságai – ahogyan az is – befejeződtek a Regensek Portréjában, az alamház gazdag őrei alatt. A tökéletesen megőrzött festményt gondosabban és finomabb módon hajtották végre, az ilyen festményekre jellemző kompozíció tökéletesen megrendíthetetlen. Az önelégült és szerencsétlen, tehetetlenül mosolygó idős asszony kivételével az összes regeneráló mély idős nő.
Mindegyikük világos és határozott individualitás: balra fájdalmas, viszonylag lágy kincstár, mellette egy gonosz és szörnyű idős asszony, közeli kinézetű fiatal hölgy és végül jobb oldalán ülő Adriana Bredenhof – az akarat, a belső erő és az emberi aggályoktól és szenvedélyektől való jeges leválasztás megtestesítője. Van azonban benne valami a fizikai és erkölcsi haldoklástól, az ember pusztulásától, amely mindegyiket különféle mértékben érintette, de leginkább a bal oldali második kormányzó megjelenését érintette. Az megolvadt test megfizette a koponya csontjait, a természetes emberi érzések teljességét apró gonoszság váltotta fel, az idős asszony a halál élő emlékeztetőjévé vált. Csak egy középkorú, de egészséges és jóindulatú szobalány nem vonatkozik a képet kitöltő súlyos hidegre.
A regensek portréjában rejlő bizonytalanság és üresség tragédiai reflexióvá vált a közeli halálról. Az a gondolat, amely Halszát üldözi, olyan nők imázsában testesült meg, mint ő. A festmények tartalmát azonban egyáltalán nem kimerítik a művész személyes tapasztalatai, bármennyire is fontosak lehetnek. Ez nem korlátozódik a polgári jótékonysági irónikus expozícióra, bár ilyen tartalmi árnyalat található Hels vászonjain.
Hals tudja, hogyan lehet csalódásait, keserűségét és szorongását a nagy igazság betekintésévé alakítani, és nem az emberi élet és az emberi társadalom vitathatatlan értékelésévé. Miután dicsőítette ezt a társadalmat és az életet, most könyörtelen, keserű mondatot ad nekik. És a holland polgármester és maga Hals úgy változott, hogy a múltbeli illúziók lehetetlenné váltak.